Kissé elhanyagolom az írást mostanában, hol is hagytam abba?... Ja igen, hogy kedden lefutottam 13.2 km-t, pedig nem is készültem rá.
Azóta sportoltam, de nem eleget. Csütörtökön elmentünk lőni Guloval. Mivel SPORTlövészet volt, így igenis sportnak számít :) Ezer éve szerettem volna kipróbálni a lövészetet. Általános iskolás koromban még az egérszagú alagsori technika teremben jártam lövészetre a satuk és kapák közé, kb. 8 másik fiúval együtt. Lelkesen pufogtattuk a vacak, ezeréves légpuskákat és bátran állíthatom, hogy tök jól ment, kifejezetten jól céloztam. Most júniusban vettem kupont, ami 1 órás éles lövészetre szólt az Erva sportlövő klubba, ahol 6 féle fegyverrel lehetett lőni. Nagy nehezen átevickéltünk a városon. Odaérvén kaptunk egy fél órás fejtágítást, hogy hogyan kell a fegyvert tartani, mi micsoda rajta és ha épp nyugalmazott macsó FBI ügynök szeretnék lenni, milyen irányba kell dugni hátul a derekamhoz a nadrágomba a fegyvert, hogy nehogy vesén lőjem magam, ha előkapom a pisztolyt egy tűzharcban. 
Az okítás alatt valaki már nagyon lövöldözött, minden egyes lövéshangra pislogtam és összerezzentem. Ennyire kemény csaj vagyok én. Kezdtem aggódni, hogy nem is kellett volna idejönnöm. Aztán a okítás után bementünk a lövőterembe. Ez nem egy fényes, sokpályás valami, ahogy én azt elképzeltem, hanem egy sötét kis hosszú folyosó-szerűség, ahol 3 ember tudott lőni. Gulo be is állt az egyik oktató mellé, én meg a másik mellé. (Miután hangsúlyozták, hogy a lövő embertől JOBBRA ne álljon senki, mert odapattan a hüvely, mind a három oktató a lövőkhöz képest jobbra állt.) Fel kellett vennem egy fülvédőt, ez eddig oké, viszont az én okítómon volt egy gáz-maszk-szerűség, ami nem csökkentette félelmemet, viszont növelte; valamint így már semmit nem hallottam abból, amit mondott. De sokról nem maradtam le, mert legnagyobb sajnálatomra egy szót sem szólt arról, hogy épp milyen fegyverrel lövök. Csak adta a pisztolyokat, én meg lőttem. Kezdetben nagyon fentre céloztam, többször precízen eltaláltam a tartórudat. Aztán többször a fekete körbe is beletaláltam. Volt egy fegyver (gádnóz milyen típus), ami nagyon rúgott, hátulról megtámasztott az oktató, hogy ne lökjön hátra a lövés...Pikk-pakk ellőttem a töltényeket, megkaptam a céltáblámat, azért tettem rá lyukakat szépen. Élmény volt, de mesterlövész nem leszek, az biztos.
Az okítás alatt valaki már nagyon lövöldözött, minden egyes lövéshangra pislogtam és összerezzentem. Ennyire kemény csaj vagyok én. Kezdtem aggódni, hogy nem is kellett volna idejönnöm. Aztán a okítás után bementünk a lövőterembe. Ez nem egy fényes, sokpályás valami, ahogy én azt elképzeltem, hanem egy sötét kis hosszú folyosó-szerűség, ahol 3 ember tudott lőni. Gulo be is állt az egyik oktató mellé, én meg a másik mellé. (Miután hangsúlyozták, hogy a lövő embertől JOBBRA ne álljon senki, mert odapattan a hüvely, mind a három oktató a lövőkhöz képest jobbra állt.) Fel kellett vennem egy fülvédőt, ez eddig oké, viszont az én okítómon volt egy gáz-maszk-szerűség, ami nem csökkentette félelmemet, viszont növelte; valamint így már semmit nem hallottam abból, amit mondott. De sokról nem maradtam le, mert legnagyobb sajnálatomra egy szót sem szólt arról, hogy épp milyen fegyverrel lövök. Csak adta a pisztolyokat, én meg lőttem. Kezdetben nagyon fentre céloztam, többször precízen eltaláltam a tartórudat. Aztán többször a fekete körbe is beletaláltam. Volt egy fegyver (gádnóz milyen típus), ami nagyon rúgott, hátulról megtámasztott az oktató, hogy ne lökjön hátra a lövés...Pikk-pakk ellőttem a töltényeket, megkaptam a céltáblámat, azért tettem rá lyukakat szépen. Élmény volt, de mesterlövész nem leszek, az biztos.Utána csak vasárnap jutottam futáshoz, meg csak akkor volt hozzá energiám és időm igazándiból. Délelőtt órám volt, utána elmentem a konditerembe átöltözni és kimentem a szigetre futni. Felkészültem, hogy két kört fogok futni. Tök jó idő volt, kedvem is lett a futáshoz, minden környezeti tényező ideális volt. Csak épp a futás nem ment. A kör első felén szokásos módon átjutottam, de a 3. km magasságában nem jött a szokásos utazó-állapot, hanem helyette elkezdtem fáradni és nyűglődni. Mondogattam magamban, hogy igenis lefutom és igenis futok még egy rundot. De szégyenszemre az történt, hogy 4.5 km-nél már alig vártam, hogy ledöcögjem a kört és biztos voltam affelől, hogy itt ugyan nem lesz 2. kör. Nagy nehezen beértem, nyújtottam, majd a hídon visszakocogtam a kondiba. És mert ilyen béna voltam a futásban, bosszúból nekiálltam dolgozni a kondigépeken, hasizom erősítő gyakorlatokat csináltam még 40 percig és közben azon keseregtem, hogy miért nem jött össze a futás most. Sajnos lövésem sem volt, hogy mi lehetett az oka. Kondi után, tőlem teljesen szokatlan módon, beültem a szaunába. Alapvetően nem szeretem, mert elég meleg van bent. De a kinti hűvös levegő után kifejezetten kívántam. És soha ilyen sokáig nem voltam még szaunában, PB volt a javából - 14.5 percig bírtam.
Ma elmegyek step-aerobicra, ha sikerül odaérnem és utána még futok egyet padon. Ha lekésem az órát, kimegyek a szigetre. Ja, és ma jön meg elvileg az új (remélem méretben jó!!) cipőm.
(Női hülyeség? Most belegondoltam, hogy a vadiúj, színes-szagos cipőmben kimegyek a szigetre és ÖSSZEKOSZOLOM. Na ne....)
Enyhén átfújt a felsőmön a szél, de nem volt vészesen hideg. Egy kicsit szemerkélt az eső is, de az sem zavart. Bemelegítettem és elkezdtem kocogni. Talán egy hónapja, még a Just 30-on futottam a szigeten utoljára, azóta jelentősen megváltozott kinézetre és hangulatra az ősz miatt. A kései és hűvös, esős idő miatt alig-alig voltak kint futók, sétáló emberek meg szinte egyáltalán nem voltak. Bezártak a szórakozóhelyek, sötét volt (pláne, ahol kiégett a lámpa...) és olyan nyugodt volt minden. Ha röviden kellene jellemeznem a környezetet, azt mondanám, hogy megnyugtató csend volt. És baromira élveztem ezt a hangulatot. Nem gyorsítottam be, ráálltam egy kocogós, szerintem olyan 6.5-ös kilométerekre. Egy-két futó leelőzött; volt, akit én előztem, de simán lement az 1. kör és úgy döntöttem, belekezdek a másodikba is. Nem volt kitűzve, de régen futottam 10 km-t, így ez is motivált. És érdekes módon, nem éreztem a fáradtságot. Igaz, hogy megmaradtam ennél a gyökkettes tempónál, de ilyenkor már sokszor érzem, hogy a szufla kezd elfogyni, de jó lenne már megállni stb. Most meg a 2. kör felénél is ugyanúgy futottam, mint az elsőnél. Így elkezdtem azon agyalni, hogy milyen lenne 3 kört futni. A 10.6 km volt eddig a leghosszabb, amit valaha lefutottam...Ezen mélázgattam, szerencsétlenkedtem magamban, hogy belekezdjek-e vagy sem, de aztán a 2. kör végénél már elkezdtem kicsit érezni a térdemet és izé, iszonyatosan kellett volna már folyó ügyeimet elintézni. Úgyhogy úgy döntöttem, nem nagyképűsködök még magamban sem, nem futok én még 3 kört, sok az még. Hanem inkább megtoldom egy kunkorral a visszavezető utat. Így is tettem, felfutottam a hídra, nagy ívben kerülve lejöttem róla és megkerülvén irodaházunkat (ill. ex-irodánkat) hozzátettem még egy Dunavirág-Esztergomi-Dagály-Népfürdő utca kört. Így értem vissza a konditeremhez 1 óra 25 perc után. Otthon megnéztem, 13.2 km lett így az össztáv, ennyit még soha sem futottam le egyben; sem időben, sem távolságban. Örülök neki nagyon, mert jól esett a futás, nem éreztem megterhelőnek, a fejem maximálisan kitisztult, felfrissültem. Szuflával is bírtam, pedig nem is készültem ekkora távra, váratlanul jött és csendben. 
Napközben meggyőztem magam, hogy jó lesz az. De most itthon összehasonlítottam a régi cipőmmel, sarokkal a falnak beálltam, egyik lábamon a régi cipő, másikon az új, és bizony majdnem 1 centivel nagyobb. Vagyis a saját lábamnál 1,5-2 centivel nagyobb, ez már sok. 2 opcióm van.
Így is tettem, ott ajánlottak egy Reebok-ot, amit a Hervisben feleannyiért megvettem és azóta is azt használom, és imádom - jó benne futni, jól néz ki, egyszerűen szeretem. Mivel több hosszabb, akár hónapos kihagyás is volt a futókarrieremben, most, 2.5 év után jutottam el oda, hogy időszerű lenne a csere. Boltokban 15 futócipőből talán egynél láttam ezt a szürke anyaggal kombinált megoldást és slussz. Elkezdtem a neten is nézelődni, és bár árulják még ezt a Reebok cipőt, most másmilyet szerettem volna. De sajnos általában nem mutatják a belső felét a cipőnek, így nem mertem semmit rendelni. Egyet találtam, az Asics GT2160-ast, ami tuti olyan volt, amit én kerestem. No de csak nem veszek így cipőt, elmentem a Spuriba próbálgatni. Ott már elém pakolt a srác több márkát, ami az én pronáló lábamra való. Saucony-t, Nike-ot, Adidast, New Balance-ot, meg mégvalamilyet meg azt az Asics-ot, amit kinéztem. A Saucony rém kényelmetlen volt, a Nike széles volt a lábamra és borzalmasan is nézett ki (bocs, nike-fan-ok!), így az Adidas és a kinézett Asics maradt meg opciónak. Azon belül az Adidas nagyon vadul nézett ki a neonzöld színeivel, de a fazonja annyira nem volt begyere, de a színe ezt kárpótolta. Az Asics meg úgy volt jó, ahogy volt. De itt az Adidas (supernova sequence, ezt sikerült megjegyeznem, mert felírtam) 34,000 Ft volt, az Asics meg 33,000 Ft. Sportsdirecten Asics 20,000 Ft, Adidas meg nem tudommennyi, mert nem volt méretben. Úgy voltam vele, hogy majd szemfüles leszek, nem SOS még az új cipő, de ha úgy alakul, megveszem az Asics-ot.
Péntek estére fél határozottsággal a BÉF-re készültem. Még soha nem voltam, 9 km a táv, ami nekem még azért egy kicsit sok. Meg péntek este elindulni a meleg lakásból ilyen hidegben…esélyes volt egy bepunnyadás, de Csiripiszli és BRandom is írta, hogy jönnek, úgyhogy nem hagyhattam ki. A téma pizsama-parti volt. Tekintve, hogy csak nyári pizsamám van, ami macskás is, nem sok választásom volt. Először csak a felsőjét terveztem felvenni óvatos duhajként, de rájöttem, hogy vicces, hogy macskaszem van a pizsinadrágon, így majd jól jön a sötétben :) Nagy nehezen odaértem (dugó a Kerepesin este 9-kor, így autót letesz Pillangó utcánál), páran már gyülekeztek. Már itt láttam, hogy én a kevésbé őrült vagyok szerény pizsamámmal; voltak keményvonalasok hatalmas teddy-macikkal, cumival, hálósipkával…. Gyülekező és csoportkép után elindultunk. Nálam óra sem volt, telefon sem, így nem mértem sem időt, sem útvonalat. Kifejezetten lassú tempóban ment a futás, sajnos sokat torlódtunk a piros lámpáknál, de a hangulat óriási volt. Kurjongatás, sikongatások, csengetés, kerepelés, minden, ami kell. Pár járókelő nem értékelt minket; néhányan nem értették, hogy mi van, de a legtöbben mosolyogtak, nevettek, tapsoltak, vagy beálltak futni pár lépést. A Liszt Ferenc térnél villantak a vakuk, fotóztak a turisták. Csacsogós, beszélgetős szaladás volt, igazi örömfutás. Meg sem kottyant a táv, a hideg sem; csak azt bántam, hogy vége lett. Megyek még, az egyszer biztos.
Szerdán megint vonatra szálltunk és eljutottunk Herrenbergbe, ahol a hatalmas 
Így hétfőn reggel felkeltem hajnalban 3/4 6-kor és kimentem futni. És végre hideg volt! Szokásos patak körre mentem, immár hosszúnadrágban, a póló alá felvettem egy vékonyabb hosszú-ujjú felsőt is, a kezem kifejezetten fázott! Alig vártam ezt a reggeli hűvös időt, a friss, hideg levegőt! De mivel reggel volt, úgy éreztem, ólómlábakkal futok és ez a futás végére is csak épphogy elmúlt. Endomondot nem vittem, csak stoppert, sikerült 40 perc alatt lefutnom, ez kb. 1-1,5 perccel jobb, mint az eddigiek. Vagyis valamennyit javítottam, és annak ellenére, hogy úgy érzem vánszorgok, azért haladtam is előre :) Tegnap este pedig (miután megkötöttük az adásvételi szerződést) negyed 9-re értem haza, de a sok és fontos eseménytől annyira kába voltam, hogy adtam Jolicicának enni, átöltöztem, majd a legnagyobb Joli-felháborodás közepette egyből kimentem futni. Úgy éreztem, muszáj kiszellőztetni a fejemet. Endomondot vittem, csak annyira gyagya voltam, hogy éppen nem indítottam el...úgyhogy csak tippelni tudok, hogy szerintem olyan 39-40 perc alatt futhattam le a 6,5 km-t, mert az elejétől fogva kissé lendületesebb voltam. Sajnos megjelent az utóbbi időben többször jelentkező cimborám, Mr. Oldal Szúrás, pedig nem hiányzott. És sokáig el is kísért. De ennek ellenére nagyon jól esett a levegőztetés, bár azt kell hogy mondjam, hogy én valahogy soha nem jövök rá a világ nagy dolgaira, hanem ilyenkor is csak kavarognak összevissza a gondolatok a fejemben...minden olyan zavaros és össze-vissza. A héten pedig már egyáltalán nem lesz időm futni este, szóval lehet, hogy még egyik reggel hős leszek és hajnali gyűrődés lesz belőle. Pénteken meg elutazom egy hétre, de viszem magammal a futócuccot, enyémet és Gulo-ét is, biztos lesznek futások, sőt, ha jól gondolom lesz erdőben dimbes-dombos is... majd beszámolok..jpg)
Kipróbáltam. Napközben a térdem olyan volt, mint a mesében - hol fájt, hol nem; már az is megfordult a fejemben, hogy nem is megyek. De aztán csak eldöntöttem, hogy ott a helyem. Bentről el tudtam indulni hamarabb, az autót letettem az Árpád hídnál, majd begyalogoltam az Atlétikai Centrumig. Már ez egy jó kis bemelegítés volt, gyors gyaloglásban 2,5 km nem is olyan kevés, sietnem kellett. Mikor odaértem, már sokan ott voltak, be is álltam a sorba, kaptam szép NIKE Run plasztikkarkötőt, névre szóló rajtszámot (NB: A BSI-s nevezésekre többször adtam meg nevet és SOHA nem került fel a rajtszámra!). Kicsit melegítgettem, aztán mivel sorban, "csepegtetve" indították az embereket, beálltam az indulókhoz, jött egy "gyerünk Évika" és nekiszaladtam. Rajtfotó a chip-szőnyegnél, aztán hajrá. Belelkesülve indultam, magamhoz képest meglehetősen gyorsan. Ezt meg is éreztem, már az állatkert magasságában kezdtem érezni, hogy ez nekem gyors. Az is furcsa volt, hogy a sziget északi csúcsától szoktam indulni és ez már az utolsó rész szokott lenni, most meg nagyon az eleje volt. Egyszer beszólt egy pasi a rajtszámon lévő Just 30 feliratot látva, hogy "Hehe, jó lenne éppen 30-nak lenni, mi?" Magamban kikértem magamnak, hiszen pár hónapja lettem éppen 30. (Ezek szerint többnek nézek ki...) Amúgy ketten is lehagytak olyanok, akiket utánam rajtoltattak, de próbáltam nem foglalkozni velük, biztos ők futottak túl gyorsan. Szerencsére az immár szokásos oldalszúrás elmaradt, de a forduló (Árpád-híd) után már kezdtem tényleg fáradni, és lassulni szerettem volna, de úgy voltam vele, hogy bírjam már ki egyszer, hogy végig tempósabban futok. Dagadt Köcsög piros pólóját eddig piros pacaként láttam olyan 300 méterrel magam előtt, de ő is eltűnt a látómezőmből, úgyhogy meggyőztem magam, hogy ő is túl gyors. Végig előttem futott egy neonzöld felsős férfi, őt követtem úgy 20-30 méterrel lemaradva. Aztán a finisnél rányomtam még egy hajrát, lehagytam zöld pólós emberünket és átfutottam a időmérő küszöbön. Mit ne mondjak, pont ideje volt már, tényleg kifáradtam. Ott a fényképező szervező (Szasza?) kérdezte, hogy fárasztó volt-e, mire kipréseltem egy "baromira" szócskát, mire mondta, hogy érdekes, mert szép hajrát nyomtam a végén. No, mentem be, inni, nyújtani, pogácsázni, csacsogni. 
Tavaly, augusztus végén kimentem futni a szigetre. Kedvenc évszakom az ősz, mindig a régi suliévek kezdésének izgalma jut róla eszembe és a találkozás a barátokkal a hosszú nyár után. Bár itt még nyárias idő volt, mikor a hotel vonalában járhattam, egyszer csak láttam, hogy a földön már elsárgult, zörgő gesztenyefa levelek vannak és hirtelen megcsapott az ősz illata. Azóta sem felejtem el, milyen boldogsághullám öntött el akkor és újra éreztem azt az izgalmat, hogy valami jó, valami új kezdődik.
.jpg)
Nyakunkba vettük a várost, tekeregtünk, szépen felcammogtunk a várba és nézelődtünk. Iramszarvas és BRandom időről időre elővette az esti táv útvonalrajzát és szerintem nem volt olyan pontja a városnak, amire nem mondták volna, hogy „itt is el fogunk futni”. Kezdtem úgy érezni, hogy 18 km-t kell majd futni, nem pedig 8-at. Délután ebédeltünk, majd átöltöztünk és leültünk a Duna partra beszélgetni, várni a versenyt. Egyre több ember érkezett, egyre hangosabb volt a zene és a speaker. A mélygarázsban átöltöztünk, mi normálisabbak futóruhába, Iramszarvas pizsamába. Még egy fehér fogkefét is hozott a pizsifelső zsebébe. Kezdett sötétedni, kezdett elfogni minket a versenyhangulat vagyis kezdtem izgulni. Ez a leghosszabb táv, amire eddig beneveztem. Fő félelmem az volt, hogy megállok, befáradok, el kezd szúrni az oldalam és nem tudom lefutni. Mint kiderült, félelmem csak részben volt alaptalan. 8 óra előtt kimentünk a starthelyre, beálltunk a menet végére (kivéve I.szarvast, aki előre Iramodott), és csodálkoztunk, hogy milyen kevesen vannak….majd egyszer csak egy tam-tam dobzenekar kíséretében jött még úgy laza 2,500 ember tömött sorokban! Így be is szorultunk a mezőny közepébe. Elkezdtek visszafele számolni, startpisztoly, elindultunk. Az 1. km egy alagúton ment át. A bejáratra NIKE Running feliratot írtak ki lézerrel, frankón nézett ki. Az alagútban jó zene és persze sikongatás. A mezőny alapvetően edzettebb futókból állt, nem láttam olyan sok családot meg hobbifutót. Így szépen le is maradtunk Csiripiszlivel, kb. a mezőny hátsó ötödében futhattunk. Valahol a 2. km-nél elkezdett szúrni az oldalam, ami annyira nem meglepő; az viszont igen, hogy vagy 2-2,5 km-en keresztül szúrt! Már kezdtem baromira mérges lenni, hogy ilyen vacakul érzem magam. Ezt még tetézte az is, hogy nem láttam a km jelző táblákat, hiába keresgéltem őket! Csak saccoltam, hogy merre járunk. Mikor végre lekanyarodtunk az Apolo hídról, akkor múlt el a szúrás és vettem észre, hogy az 5. km-nél vagyunk. Kicsit gyorsítottam. Nagyon nem tudtam, mert egy laza, de masszív tempóban futó tömeg futott előttem, meg szinte korom sötétben futottunk a 6. km-ig, így nem előztem. Utána felvezettek az Új hídra, ott már kicsit gyorsítottam, kerülgettem. Az utolsó etap bevezetett a sétálóutcás belvárosba, itt megláttam a 7 km-t jelző táblát. Tömeg, szurkolók, iszonyat jó tamtam-dob zene, nagyon magával ragadó volt a hangulat!! Az utolsó 1,5 km-re kicsit rágyorsítottam, előzgettem is, és befutottam a finisbe, ahol már buli hangulat volt, tűzforgatók, zene, őrjöngés stb. Befutottam a célba, BRandom már ott volt. 3-ik próbálkozásra megkaptam az érmet is, megvártuk Csiripiszlit is. Beálltunk leadni a „csipi”t (chip-et), de természetesen rossz helyen álltunk sorba….aztán kaptunk alkoholmentes sört, vizet, megtaláltuk Iramszarvast is, aki előttem laza negyed órával ért be. Kicsit szusszantunk, a mélygarázsban fényképezkedtünk (hol máshol?), aztán jóleső fáradtsággal zuttyantunk be az autóba. Felfaltuk Csiripiszli almás sütijét, beszélgettünk, élménytcseréltünk és éjszaka fél 1-re Pesten is voltunk. .jpg)
Viszont úgy érzem, hogy kicsit kellene gyurmázni felsőtesre, leginkább felkarra valamint a hasamon lévő (immár azért kisebb) párnát lejjebb kell tornázni. Régen rendszeres konditerem látogató voltam, aztán a futás meg az edzőteremben lévő tömeg miatt elhagytam szépen lassan e jó szokásomat. Beszereztem otthonra két kézi súlyzót, hogy legalább karra molyoljak valamit esténként egy laza 10 perc alatt, de legtöbbször portörléskor kerül kezembe, majd egy apró sóhajjal visszateszem a helyükre, hogy "holnaptól. De tényleg". És persze nem. És annak ellenére, hogy volt, aki azt mondta, hogy nem szép, hogy izmos a karom, én akkor is szeretném magam kikupálni. Itt az ősz, tuti, hogy többször vissza fogok szorulni a konditerembe a futópadra, így talán ismét ráveszem magam, hogy koptassam a gépeket..jpg)
Sajnos idén csalódás volt a verseny. Útépítések miatt a távot megkurtították valamint az útvonal is megváltozott és így nem is ment a menet a Szabadság hídra, pedig nekem az a szakasz tetszett a legjobban. Rengetegen neveztek idén is, és a boly legvégén sikerült ácsorogni és várni az indulást. 6 és fél perc telt el, mire áthaladtunk a rajtvonalon. Az útvonal terv változása miatt a pesti oldalra visszavezető részt is a Lánchídra terelték, így a Lánchidat odafele csak fél szélességben lehetett igénybe venni, vagyis valami iszonyat lassan lehetett csak haladni, még az én szokásos kezdeti csigatempómnak is lassú volt, sőt, sokszor gyalogoltunk is! Először próbáltunk kerülgetni, de feladtuk, esélytelen volt. És az okos (már bocsánat, de) alkalmi futók mit csinálnak a leszűkített helyen az ezres embertömegben a hídon? Kifeszítenek egy lepedőt és úgy futnak….No comment. Alagút után a tavalyi balrakanyar után most jobbrakanyar jött és szépen felvezettek minket a Várhoz. Kicsit megilletődtem először, hiszen az emelkedőket én nagyon rühellem, de meglepően jól vettem a szakaszt; de nem csoda, hiszen még mindig csak gyök kettővel lehetett menni. Itt már sokan meg is álltak, gyalogoltak, gyerek-anyu-apu-gyerek kombó kézenfogva szépen elzárva az utat…kezdtem ideges és bosszús lenni, mit ne mondjak. Aztán jött a lejtős rész (kilométerjelző táblákat szokásos módon nem is láttam, csak az 1. és az 5. km táblát), ahol valahol 2,5 km körül járhattunk, itt terveztem és már akartam is jobb tempót felvenni és ehhez plusz löketet adott a lejtő. De csak adott volna, mert még mindig nem lehetett haladni! Még mindig kerülgetni kellett, cikázgatni, félrelépni stb stb. amitől totál kiestem és már némi has szúrást is kezdtem érezni. Szerencsére hamar elmúlt. A hídon visszafele – bár már teljes sávban lehetett futni – ugyanúgy tömegnyomor volt, a Parlamenthez vezető rakparti szakaszon már gyérült valamennyire, de egyszerűen ott sem tudtam egyenletesen, tempósan haladni. Amikor végre beértem a célegyenes felé, bár ott is kacsázni kellett, egyszerűen már idegesen futottam, erőből és gondoltam nagyon gyorsan befutok. Csak itt meg a befutók pacsiztak a szurkolókkal…szóval, tömören – tömeg, tömeg, tömeg. 35 perc lett a nettó időm az 5.6 km-re. Lehet, hogy jövőre kihagyom?
Az első 5 perces pihenőm után mikor visszamentem a pályára, mintha betonlábaim lettek volna és görcs-közeli állapotban voltam, de némi kezdeti döcögés után hamar elmúlt. A játék végére csatak izzadt voltam, elfáradtam nagyon, a tüdőmben éreztem a kifulladást, és egyre nehezebben futottam vissza védekezni. Bevallom, kicsit megkönnyebbültem, mikor letelt az 1 óra terembérlet. Kimentem tusolni, de nehezemre esett lehajolni a tusfürdőért is. Fájt a hátam kétoldalt, a combom belül és a fenekem. Ja, és a játék 5. percében arconvágtak ütővel. Nem fájt, az ijedtség nagyobb volt, és nem a vérem folyt, mint ahogy első pillantra hittem, hanem csak az orrom. Sokat bénáztam, de nem voltam teljesen haszontalan játékos. Lőttem 2 gólt és adtam sok gólpasszt, ami a fiúk elmondása szerint fél gól és különben is, kezdő létemre ügyes voltam. (Legalábbis ezt mondták.).jpg)
Cserébe kaptunk saját névvel ellátott futópólót, ami m
Általában aszfalton futok, a sziget budai oldalán végig, de érdekes módon a pestin az elején a gumiszalagon szoktam, talán azért, mert a sóder nagyon laza most ott…szóval ma eszembe jutott, hogy jobb lenne egy puhább cipő. De csak egy futó gondolat volt, nem fájt semmim. A 2. körbe is belekezdtem szépen, haladtam a tempómban. A 2. kör 2. felénél kezdtem egy kicsit gyorsítani (persze csak lassan gyorsítok), kezdtem előzgetni. Aztán meguntam, hogy nem tudom kikerülni a hölgyikéket, kifutottam a salakra. Na ott valamiért úgy éreztem, hogy nagyon oda vágom a lábamat és a gyomromban éreztem a csapódás erejét. Kifejezetten rossz volt, alig vártam, hogy visszamenjek a rekortánra. Belekezdtem az uccsó 1,5 km-be, kezdtem hosszabbakat lépni és szájon át lélegezni. Sokszor, ha a befutó szakaszban vagyok, elkezdek számolni valamit – a lépéseimet, a levegővételeket, vagy a fákat, lámpákat stb. Így valahogy gyorsabban túl vagyok az adott szakaszon. Ma a levegővételt számoltam, úgy saccoltam 100 levegő be és ott vagyok a célban. 114-re be is értem, 68 perc 12 mp alatt. Endo mellémért, de meg sem lepődök. Lényeg, hogy helyretettem a lelkem, ma is jót futottam, most ismét bizakodó hangulatban vagyok, annak ellenére, hogy a gyomrom megint felkavarodott a végére, de remélem ezt később "kinövöm".
De mint egy vert sereg. Én meg félmaraton jövőre, mi? Muhaha. Na persze. Ilyenkor olyan nullának érzem magam, hogy nem bírok nyamvadt 3 km-t sem lefutni és szégyenszemre haza kell slattyognom. És ahogy futnak el mellettem az emberek, mintha mind engem nézne megvetően (persze a sötét miatt semmit nem látok az arcukból, de én túúúdom, hogy ezt gondolják). 
Tegnap estére beütemeztem egy lazább futást, de végül kihagytam. (Néztem a Titanicot. Soha nem láttam még és untam a "Tejóisten, nem láttad" ill. "Nem vagy EMBEEEER" féle felkiáltásokat) Úgyhogy ma nincs mese, megyek. Amúgy azon agyaltam, hogy el kellenne kezdenem szedni valami csoda multi-vitamint. Sokszor azt érzem, hogy nincs bennem elég energia, sokszor szívem szerint futnék 1 km-t és csá. Beszednék ilyen csodacuccot és akkor biztos boldogan szökkennék ki az ágyból, mosolyogva, szép hajjal, üdén, reggeli napsárga fénybe vonva és csini kiskosztümben, tiptop cipellőben beszökkennék az irodában ahol lendületesen forognék a forgószéken miközben elégedetten teszem a helyére a telefonkagylót, majd a nap végén übertrendi, 36-os futócuccban egy csepp izzadság nélkül tolnék le 10 kilit, és végül otthon meghitten kucorodnék be a TV elé a szép bézs színű kanapén Guloval, miközben Joli dorombol mellettünk....Arra elég az energia, hogy kimenjek és letudjam a távokat, de minimális javulást látok csak, kicsivel a stagnálás felett. Jó lenne energiabombának lenni és mindig jobb és jobb eredményekről beszámolni, ahogy mások teszik. Hogy lesz ebből félmaraton jövőre? Olvastam, hogy 2 és fél óra a szintidő a nike futáson. Ha így folytatom, lehet, hogy le fogom tudni futni a 21 km-t jövő ilyenkor, de hogy lekapcsolnak 2 és fél óra után valahol a 18. km magasságában és szégyenszemre kitessékelnek, az zicher. Most meleg van, azért vagyok hulla. Igaz, utána jön az ősz, a trágya, álmosító esős idővel. Aztán a tél, amikor téli álom lesz rajtam. Aztán jön a tavaszi fáradtság...
Ettől olyan jó kedvem kerekedett, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, és felkerekedtem egy esti futásra gyorsan. Lendületben voltam, a meleghez és magamhoz képest elindultam, mint egy nyúl, toltam neki rendesen. Aztán persze belassultam, mint egy agár a 200 méter végén és átálltam egy lassabb tempóra. A pataknál ökör módjára szinte egyedül futottam, alig voltak kint. Jogos, senki sem olyan marha, mint én, hogy ilyen melegben, ráadásul pénteken este fusson…A Mogyoródi úti fordulópontnak úgy örültem, mint majom a farkának. Hazafelé vettem az irányt, a sötétben egy részen kicsit kacsáztam is a pókhálók miatt, majdnem elestem. A 4. km környékén már hal módjára tátogtam, olyan szomjas voltam, a szám is összeragadt már. Elmacskásodtak a lábaim, kezdtem teknős módjára vánszorogni, de gondoltam szívós leszek és csakazértis elfutok hazáig. Izzadtam, mint egy ló, de végül lefutottam 6,5 km-t, a leggyorsabb etap 6 perc 13 mp-es lett, összidő 41 perc 43 mp. Feljöttem a lakásba, annyi vizet ittam, mint egy gödény és kiterültem, mint egy béka. Összegezve, szívtam, mint a torkosborz, és most olyan szagom lehet, mint egy görénynek, de akkor is fel vagyok dobvaaaaa!
Most is zenére futottam, régi rockzenéimet válogattam össze. Az első kört aránylag akadály nélkül vettem, ami örömmel töltött el, hiszen nem olyan régen még az is kihívás volt. A másodikba bele is kezdtem, de a meleg mellett elkezdtek zavarni apró dolgok, amik önmagukban nem vészesek, de jobb lenne, ha nem lennének.
Először is a verseny egy remek közeli cél, jó motiváció arra készülni, az van a szemem előtt és ad erőt akkor is elmenni edzeni, ha éppen baromira nincsen kedvem. Mert annál semmi sem lenne nyomasztóbb, ha csúfos kudarcot vallanék a versenyen és nem tudnám lefutni az adott távot, vagy csak szenvedéssel. Nem szeretek felkészületlenül menni sehova sem.
A szokásos fordulópontomon túl mentem, elfutottam egészen a bicajút végéig, a zuglói Csömöri útig. Ott fordultam meg, a hazafele kunkort is bőven megtoldottam, elfutottam az Örsig és onnan haza. A vége 10.3 km lett 72 perc alatt. Az idő sok, lassan mentem, ez OK. Ismét 10 km fölé mentem, ami önmagában nagyon jó, hiszen nem sokszor volt még ilyen, de ami a lényeg, hogy most először volt, hogy végig egyenletesen futottam, nem volt mélypont, nem kellett noszogatni magam, eszembe sem jutott megállni, a futás minden egyes lépésénél jól éreztem magam és úgy éreztem, hogy nem fáradtam el, még van bennem több is!! Tudom, hogy a térdem ezt meg fogja bosszulni már holnap, de megérte. Most teljesen boldog vagyok!
Úgyhogy megnéztem a sportsdirects.com – ot, ott olcsóbb a Nike, de árulják ezt a Karrimor márkát. Jól néz ki, zseb is van rajta. Utánaolvastam, ez a cég sajátmárkása. Átnéztem 5-6 külföldi review-t és mindenhol azt írták, hogy tökéletesen jó. Úgyhogy holnap rendelek onnan 1 db ¾-es futónadrágot, 1 hosszút, 1 hosszú ujjú futópólót őszire, meg 5 pár zoknit. Kihozza a DHL olyan 3 nap alatt és mindez kerül majd 12,000 Ft-ba. 
(én) Sziii...aaa....aaaa...nyuuuhhhh!
Ma koradélután, miután visszacseréltem a beszerezett cuccok felét, letespedtem a kanapéra és olvasni kezdem, miközben tejeskávéztam, macskátdoromboltattam. Angliában élő barátnőmtől tegnap kaptam egy limonádé csajregényt, inkább annak kezdtem neki a lassan olvasott történelmi regényem helyett. A könyv nagyon vicces és limcsi mivoltát ellensúlyozza, hogy angolul olvasom. Történetét tekintve egy sikeres, antisportoló, és természetesen szingli lányról szól, akinek kolléganője súlyos beteg és emiatt elhatározza, hogy egy jótékonysági rendezvényen le fogja futni a félmaratont. Emellett legjobb barinője egy futómániás, aki motiválja ill. az edző a futóklubban, aki persze baromi helyes (és