Általában egy egész futásokról szoktam írni és a futás egésze határozza meg az össz-hangulatomat az adott teljesítmény kapcsán. De sokszor felfigyelek egy-egy pillanatra, ami aztán többször, visszatérően eszembe jut és a futás akkori teljesítményétől függetlenül mégis emlékezetessé teszi számomra az adott távot.
Amikor tavaly futottam az EDF-en, egyedül neveztem és kissé magányosnak is éreztem magam a nagy tömeg ellenére, pláne a rajtnál. Körülbelül a 4. km-nél, mikor más esett az eső és már lendületben is voltam, áthaladtam a Lánchíd alatt. Egyszer csak megláttam Gulot és Seriffet, amint lelkesen és büszkén csápolnak nekem - elöntött a boldogság, vigyorogni kezdtem örömömben és kaptam még egy nagy lendületet, jobban nekilódultam. Ott éreztem azt, hogy igen! Jól futok, jót futok és ezt máskor is ezt akarom csinálni!
Amikor tavaly futottam az EDF-en, egyedül neveztem és kissé magányosnak is éreztem magam a nagy tömeg ellenére, pláne a rajtnál. Körülbelül a 4. km-nél, mikor más esett az eső és már lendületben is voltam, áthaladtam a Lánchíd alatt. Egyszer csak megláttam Gulot és Seriffet, amint lelkesen és büszkén csápolnak nekem - elöntött a boldogság, vigyorogni kezdtem örömömben és kaptam még egy nagy lendületet, jobban nekilódultam. Ott éreztem azt, hogy igen! Jól futok, jót futok és ezt máskor is ezt akarom csinálni!
Tavaly, augusztus végén kimentem futni a szigetre. Kedvenc évszakom az ősz, mindig a régi suliévek kezdésének izgalma jut róla eszembe és a találkozás a barátokkal a hosszú nyár után. Bár itt még nyárias idő volt, mikor a hotel vonalában járhattam, egyszer csak láttam, hogy a földön már elsárgult, zörgő gesztenyefa levelek vannak és hirtelen megcsapott az ősz illata. Azóta sem felejtem el, milyen boldogsághullám öntött el akkor és újra éreztem azt az izgalmat, hogy valami jó, valami új kezdődik.
A legutóbbi ilyen pillanat pedig most Pozsonyban volt. A 2. km környékén már túl volt a mezőny a kezdeti örömködős-sikoltozós részen, kivezetett az út a közvetlen belvárosból és a futók is elcsendesedtek, abbahagyták a csacsogást. És ott volt egy olyan 5-10 másodperc, ahol autó sem jött, semmi háttérzaj nem zavart be és sötét is volt. Mint a jól összerakott reklámokban - csak a futók szuszogását, a talpak becsapódását az aszfalton és a saját lélegzésemet hallottam, amúgy teljes csönd volt. Nagyon megfogott a pillanat, azóta is többször eszembe jut, hogy az ilyen érzések, hangulatok miatt érdemes futni. Nem mindig csak a hosszabb és hosszabb távokért és jobb időeredményekért.