Azt hiszem itt az ideje, hogy összeszedjem magam és írjak, mert fél éve posztoltam utoljára. Bízom benne, hogy egyik olvasóm sem dőlt kardjába.
Mint másokon, magamon is észrevettem, hogy meglehetősen alábbhagyott a futós blogírás- és olvasás kedv, így nem igazán éreztem késztetést a publikálásra :-P
Na nem mintha olyan sok arra érdemes történt volna… Kimaradtam a közösségi futásokból, a fizetős versenyek árszabása miatt pedig a versenyeket szabotálom. Így sportéletem az alábbi módon alakult 2013 második felében:
- futás a faluban egyedül sötétben
- futás a faluban Tomival sötétben
- futás az erdőben és mezőkön egyedül napközben
- futás az erdőben és mezőkön Tomival napközben
- futás a helyi konditeremben padon
- futás az irodából ki a szigetre, ott egy karika körbe majd vissza az irodába
- bicajozás Ócsára
- bicajozás helyben (=görgőzés)
- floorball-ozás
Szóval nagy változatosság nem történt. Nem készülvén semmilyen versenyre, nem gyúrtam arra, hogy messzebb és messzebb fussak, nagy ritkán mentem csak 10 km fölé. De legalább kicsit gyorsabban futok, az alaptempó a 6 perces km lett átlagban (szemben a régebbi 7 vagy 6:30-sal). Sajnos a szatíros és soroksári esetek után fosok egyedül futni a sötétben, pláne, hogy arról is olvastam, hogy van pakonyi mutogatós bácsi is, nem megyek ki egyedül az íccakába. Ropi vagyok, na.
Egyetlen említésre méltó futóélmény az októberi SZEgeszSZ lett, Borbélyjani és két cimbije szerveztek egy ottalvós terepfutást Bélapátfalván. 15 km-t futottuk (és gyalogoltunk) felváltva a csodaszép őszi terepen, utána combos bekajálás bográcsoskajából és Jani majdnemösszes-pálinkájának megivása volt a program. Sok futó (több, mint 100!!!), pöpec pálya, kiváló időjárás, remek hangulat, döbbentesen sok sütemény, zene, bona, minden volt ott. És még matricát is kaptam. Egyszóval szuper élmény volt, és nagyon remélem, hogy lesz még ilyen!
A floorballba is kezdek belejönni, már nem tartalékos vagyok, hanem oszlopos tag! :) Nagyon jó végre csapatsportot játszani a magányos, monoton futások között és nem utolsó sorban teljesen máshogy mozgatja át az embert. Rengeteg irány- és tempóváltás van benne, a karok is jobban meg vannak mozgatva. Néha idegesítem a többieket, hogy mennyit szaladgálok, de olyan jól esik :) Most említette a pályát bérbeadó manusz, hogy lehet, hogy szerveznének egy floorball bajnokságot, jó lenne, én meg sem mertem említeni a többieknek, hogy úgy elmennék valami amatőr versenyre...
2014-re sincs semmi extra terv, futok amikor jól esik, meg amikor nem hagy a lelkiismeretem tespedni. Igyekszem több terepfutásos megmozdulásra elmenni, de nem olyan egyszerű összehozni.
Továbbra is vágyálmom, hogy legyen egy agarunk és azzal szaladgáljak a mezőn a lemenő nap fényében.
lelkiismeret furdalás nélkül csókolom be reggelire a fahéjas-szilvás buktát, még egy adag tejeskávéval
Tehát alapvetően eddig "csak" háziorvos látta a papírjaimat. Egyrészt kérdezgették, hogy a munkámat el tudom-e látni, nincs-e légzészavarom stb
Ilyen remek hangulatban közeledett vészesen az UB ideje. Egyre jobban tartottam tőle, félelmem felülkerekedett az izgalmon és bevallom, vártam, hogy túl legyek rajta. Parámat tovább növelte a tény, hogy 3 nappal előtte azt sem tudtam, melyek lesznek a szakaszaim és hogy minden média azt harsogta, hogy milyen hőség lesz és sok minden nem volt leszervezve és ha valamit nem bírok, az a szervezetlenség... Aztán szerencsére utolsó előtti napon félelmeim elszálltak, szerintem kiidegeskedtem magam előre és Iván csapattársam véleménye ("senki sem fog ostorral kergetni") volt a fejemben.
Úgy csicseregnek a madarak, mintha egy madárházban lennénk, néha őzek ugrabugrálnak a távolban, múltkor nyuszi ugrált el előlünk, a csigákra nagyon kell figyelni eső után. Tiszta a levegő, és csak néha hallani az autóforgalmat, a vasút mellett a szemetet is összeszedték végre. Minden csupa zöld, ezerféle árnyalatban, megművelt földek, suhogó fák, szuperjó. Tegnap találkoztunk először kutyával, egy lafancos szőrmókkal. Amint meglátott, egyből elkezdtett felém rohanni, én meg egyből bepánikoltam, de csak megszaglászott boldog pofával. Tomi mondta, hogy kint volt a nyelve (a kutyának), szóval csak haverkodni akart. Bah, mintha én azt látnám 20 méterről, szemüveg nélkül.
Elég furcsa érzés, hogy fáj is, de nem is érzem. Kénytelen vagyok megállni, gyalogolni egy kicsit, de 2 perc után kezdődik újra. Csak és kizárólag a bal lábamban. A cipő- illetve cipőfűzéskötés hibát kizártam kellő kísérletezgetéssel. Egyszer a facebookon már kérdeztem, mi lehet az oka, az egészen hipochander hozzáállás szerint akár agyérrendszeri probléma is lehet. Apu szerint a derekam az oka. Ugye az egyik alsó csigolyám defektes (papírom van róla, voltam dokinál, születési rendellenesség, nem komoly, de nem gyógyítható) és minden megerőltetés után fáj. Egy hosszabb porszívózás már megerőltetésnek számít. És mivel mostanában a költözés plusz kerti munkák során (cipekedés, pakolászás, takarítás, gazalás, kútnyomás, gereblyézés stb stb stb...soroljam??) többet van terhelve a derekam, elképzelhető, hogy emiatt jobban előjön a zsibbadás. Nem tudom, de ha továbbra is fennáll a jelenség, el fogok nézni egy dokihoz. .jpg)
Másik, 9 km-es útvonal lett az iroda-szigetkör-iroda kombó. Ha időben elindulok és lefutom, még pont visszaérek, hogy visszaöltözzek, kicsit rendbeszedjem magam és elcsípjem a vonatomat. (Az autó depis, össze van törve. No meg olcsóbb is vonattal közlekedni, így hol azzal járok be, hol autóval. Már ha egyben van).
De fényes nappal, reggel tapinaciban futni, mialatt mások csík szemekkel mennek a vonathoz? (Ez is érdekes látvány, óránként megy a vonat Pestre és óránként amolyan egyenes menetben mennek az emberek az állomás felé, az út szélén, mert járda nem mindenhol van...mindenki egy irányba gyalogol némán a reggeli csendben az úton, mintha valami fény felé mennének, vicces). Szóval visszatérve, kicsit izgultam és hülyén éreztem magam. Kulcsrazártam a házat (kis kulcsa van, elfér az ÖSSZES futónadrágom zsebében, jeee!), fejemre húztam a sapit és elindultam az egyik irányba. Mivel meglepően hideg volt (mínusz 5 fok!) és az orrom még tök sebes belül, egyből a számon át vettem a levegőt és hidegnek éreztem. Nagyon lassan mentem (vagyis én annak éreztem). Nem volt pontos útvonalam, annyi volt a koncepció, hogy megkerüljem a falut. Átmentem a Petőfi Sándor utcán (ez a fő út), majd a "faluszélen" haladva beindítottam a riadóláncot, elkezdtek csaholni a kutyák. A Határ út (ilyen is van) elvezetett az állomáshoz, tényleg sokan voltak és pár ember szemében láttam az "ez meghibbant", "ki ez az új, biztos valami pesti" és hasonló gondolatokat tükröződni. Nem foglalkoztam vele és futottam tovább a Vasút utcán. Kezdem kifáradni, éreztem, hogy nem 6-kor keltem valójában, hanem 3/4 5-kor. Az utca végén úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább a földúton, hanem balrakanyar és az kivisz a főútra és majd onnan vissza a ház elé, de mint kiderült baromira eltájoltam magam (pedig sakktáblaszerű az egész falu) és a saját utcánkba fordultam be. Bevallom, megkönnyebbültem, és hazafutottam. .jpg)
felállni egykönnyen. De sokszor volt eszemben a futás festés közben is - a régi futócipőm játszós cipő lett, kissé már festékfoltos. De újra rájöttem, hogy nagyon-nagyon kényelmes, és ha látok valahol, veszek belőle még egy párat.
Ezzel szemben Franciaországban, Grenoble-ban (ott csak egy hosszú hétvégén voltam egy barátomnál) nagyon sok futót láttam, tényleg feltűnően sokat. Viszont csak elvétve láttam mondjuk feszülős futónadrágot az embereken. (Pedig hideg volt, én kabátban vacogtam néha.) Ott a futók 90%-a mackónadrágban és egyszerű pulcsiban futott. Semmi fényvisszaverő cucc, semmi mp3, sapkát is alig hordtak. (És érdekes módon itt inkább fiatalok futottak 20, 30 éves korosztály, Németországban pedig csak elvétve láttam 30 alatti futót, inkább 40-50 körül volt a java. De ez már másik témakör.)
Node innen már csak nem fordulunk vissza! Regisztráltunk, melegítettünk és nekilódultunk. A nap sütött, friss, vékony hóréteg volt a talajon. A régi cipőmet vettem fel, elég rendesen csúszott a talpa, így az elején úgy futottam, mint aki betojt. Az első emelkedő 200 méter után jött, el a Rekettyés mellett, és mivel imádom az emelkedőket, szépen bele is gyalogoltam. Ja, és majdnem taknyoltam. De csak majdnem. Felértem nagy nehezen a tetejére, és mehettünk is tovább a napsütésben. Innentől kezdve lankás, jól futható terepen mentünk. Sütött a nap, a hó sem csúszott, egyszóval minden pöpec volt és élveztem, hogy végre én is ilyen környezetben futhatok. Nem fáztam, pont jól éreztem magam. Egyetlen zavaró tényező az volt utólag belegondolva, hogy a kezdeti emelkedő miatt már az elejétől szájon át vettem a levegőt, és ilyenkor én már nem tudok visszaváltani az orron át történő lélegzésre. Hamar elértünk a táv feléhez, innen a 9 km-es nagyok futottak tovább, mi pedig szépen elindultunk visszafelé. Jött még egy árok-szerű emelkedő, ott is belegyalogoltam, de a felén már felfutottam apró léptekkel. A végén voltam a sornak és sokan gyalogoltak, olyan volt látványra, mint egy osztálykiránduláson :) Az utolsó 1,5 km pedig már csak sima, enyhén lankás lejtőkön volt, ideális terepen. A futás végén forró tea és pogácsa volt a jutalom.
Bentről kissé késve indultam el, a kondi teremben vacak szekrényt kaptam, de nagy nehezen elindultam. Endomondo is nagy nehezen megtalálta a jelet. Elkezdtem volna futni, de a hülye telefon természetesen nem fért el a zsebemben. Akkor telefon kézben, de ahhoz ki kell bányászni a pulcsi alól a headset 
Futás szempontjából nézve a dolgokat, összesen 603 km-t futottam májustól kezdve (előtte is jártam, de nem rendszeresen). Míg az elején sokszor gondot okozott a szigetkör, nyáron a legnagyobb meleg ellenére augusztusban hetente egyszer már 2 kört futottam; decemberben egyszer sikerült a bűvös 3 kör is. Részt vettem jó pár futós eseményen, ezek közül egy külföldön volt. Megalapítottuk a céges futókörünket, sok futót megismertem és pár barátra is szert tettem. Nem mellesleg - bár másodlagos cél volt, de - fogytam pár kilót, jobban érzem magam a bőrömben, a futás/sport életem szerves része lett, eljutottam oda, hogy már hiányzik a sportolás. Egészséges vagyok..jpg)
Volt egy kis bemelegítés, felvezető kocogás, majd felzúgtak a "motorok" és nekilódultunk. Vagyishát nekilódult az eleje, mi meg komótosan mentünk hátul. Mivel 4,3 km egy kör, úgy terveztem, hogy 3-at le fogok futni, de azzal nem számoltam, hogy alattomos kis emelkedők lesznek a pályán és becsületesen elfáradtam már az 1. kör alatt. Gulo szerint a pálya teve-alakú, na a púpján ki volt már az én púpom is....Amikor lihegve rákanyarodtunk a célegyenesre, leelőztünk két idős nénit, olyan hatvan körül lehettek és az alábbi mondtatot hallottuk tőlük: "Hát a tegnapi 70 km bicajozás után kicsit fáradt vagyok". Csak pislogtam... Beértünk a célba, Gulo futott tovább, én olyan 3-4 perc pihenő után, mikor kezdett már rámfagyni a pulcsi, kezdtem bele még egy körbe egyedül. Kicsit fáztam, az emelkedőket megint szidtam, de végigszuszogtam a 2. kört is. Az 1. kör 27 perc alatt lett meg, a 2. 26 perc alatt, vagyis 6.2-6-os kilométereket futottam. Én sokkal lassabbnak éreztem, edzésen 6.5-eseket szoktam futni és ezt a tempót még annál is lassabbnak éreztem, úgyhogy ez azért feldobott egy kicsit. Viszont csak 2 kört futottam, elég volt annyi is. Gulo meg 5 perces kilométereket tolt a 2. körén, nem is szólok hozzá. Nem is tudom, mi lenne, ha rendszeresen futna... :) .jpg)
És 13 vagy 16, nem tökmindegy? Meg a konditerem körül olyan nagy szél szokott lenni és nem szokott jól esni a hátamnak. Úgyhogy gondoltam, egy életem, egy halálom, nézzük meg, mik a határaim. Belekezdtem a 3. körbe. Pont előttem futott kissé mackósan egy férfiember, szépen mögékocogtam, hogy ne legyek annyira egyedül. A kör elején annyira élveztem a beállt tempómat, hogy le is hagytam. Bár valljuk be, valószínűleg ő lassult le...no mindegy, persze aztán visszaelőzött, de marha büszkén fordultam a Margit híd alatt, hiszen nagyon úgy nézett ki, hogy sikerülni fog! Futottam tovább, nem álltam meg, de bevallom, az utolsó 1,5 km-t azért már a hátam közepébe kívántam. Végre beértem, felkocogtam a hídra (a lépcsőn gyalogoltam), majd elindultam a kondi felé az Árpád hídon vissza egy nagykerülővel. Itt már komolyan mosolyogtam, közben Enter sandman ment a fülembe befelé, jól éreztem magam. Mikor végeztem, endomondo 17 (azaz tizenhét!) km-t mutatott, és szinte végig jól mért. 1 óra 54 perc alatt tettem meg, vagyis átlag 6.44-es kilométerekkel. Boldog voltam, hogy megcsináltam. De mikor belegondoltam, hogy azért a félmaraton még ezen felül 4 km. Vagyis tudom, hogy odébb van az még. De már nem olyan sokkal, közeledik szépen és ez milyen jó már? Váááá.
Felveszem a cipőmet, elkezdek bemelegíteni (még bent a lakásban). Amikor fej- és karkörzéseket végzek, akkor kezd riadt fejjel nézni Jolán. Mikor hajolgatok terpeszállásban, akkor már elkezdi magát felborzolni. A láb- és térdkörzéseket már támadásnak veszi, úgyhogy bekeményít, felfújja magát és legnagyobb felületével oldalazik felém, ez igen rémisztő ám. Majd, megfutamodást színlelve (micsoda hadvezéri technikák!) átszalad a másik szobába. Mikor épp félig vagyok a pulcsimban és nem látok kifelé, akkor trappol vissza és lendül új támadásba, felugrik a lábamra. Ettől hisztis leszek, mert a karmai nem tesznek jót a futónadrágjaimnak. Elkezdünk veszekedni, ami abból áll, hogy magyarázok neki hangosan, erre ő lapít, de jár a farka, rázza a fenekét, TUDOM, hogy megint ugrani fog, és már félek tőle. Elkezdek hátra sasszézni, látom a hülye fején, hogy mindjárt ugrik, én rettegek, de nincs mese, ugrik, immár könyékig. Cselezve megfogom, még neki áll feljebb, de behajítom a kisszobába gondolkodni. Ezen elmélkedős percei alatt befejezem az öltözést. Felveszem a szürke/ezüst csíkos ujjvég nélküli csöves kötött kesztyűmet, a láthatósági csíkot a bokámra csattintom és felveszem a barna/lila/rózsaszín/bézs színekben pompázó kockás, egyszersmind csíkos sísapkámat is. A látvány fenomenális, de kárpótol a tény, hogy nem esik le a fülem futás közben. Macskát kiengedem, lenyugodott. Indulnék ki a ajtón, persze eléfekszik, nem enged ki. Elterelem, bokázok megint, de visszajön. Itt már baromira melegem van, izzadok a teljes menetfelszerelésemben, de valahogy sikerül kislisszolnom az ajtón. Kimegyek futni, mínusz 1 fok van. De jó is a ronda sapkám és a csöves kesztyűm! Lefutok egy kellemes esti 
1. Orrfolyás, orrfújás. Az a típus vagyok, hogy ha kimegyek a hidegre, egyből folyik az orrom (ahelyett, hogy megfagyna a cucc, nem értem... :)). Szóval futás közben még jobban folyik az orrom és baromira zavaró. Szerdán zsebnélküli pulcsi volt rajtam, a kezemben nem szeretek cafatos zsepit vinni, így (már elnézést, de) nemes egyszerűséggel a pulcsim ujjába törölgettem az orrom. Gulo szerint ez baromi gusztustalan, amivel én is egyet értek, de ott az volt a legegyszerűbb. Pénteken és vasárnap már kenguruzsebes pulcsiban voltam, így oda tudtam tenni a zsepit és fújni az orromat közben, de azért ez sem az igazi. Totál összezavarja a légzéstempómat, ha kifújom; törölgetni meg kb. 5 másodpercenként tudnám. Ti ezt hogy oldjátok meg?
De szerencsére csak az elején bénázgattam. Később már csak az zavart, hogy Hello Kitty-s póló van rajtam…Belejöttem a játékba, nem is volt megpusztulós, kellemes labdameneteket játszottunk. Egész jól adogattam, röptéztünk, püföltük a labdát, de nem szivatósan játszottunk (max. véletlenül). Persze ütöttem luftokat is; tenisz után furcsa volt, hogy jön a labda, jobbra tart, készülök a tenyeresre, de a fal miatt elpattan és balra indul és fonákkal kellene visszaadni. Ráadásul egykezes fonákkal. Vagyis a teniszes múlt jól is jött, meg nem is :)Összességében elég jól megmozgatott, jól esett, hogy a karizmom is dolgoztatva van végre és nem súlyzózással, hanem lendületes mozgással. A fenekemben érzek csak enyhe izomlázat, amúgy semmi más utóhatás nincs. Teljesen belelkesedtem, máskor is szeretnék még menni, sokkal jobb volt, mint a floorball. Már csak az a baj, hogy Gulo írta, hogy őt nem érdekli a 
Máskülönben remek dolog dél-Németországban futni, föként mert a körülmények ideálisak. A nagyvárosok nem túl nagyok, és mindig találni valami óriási parkot a városban, a kisvárosok, falvak körül jó eséllyel van erdő, kis utakkal behálózva. Ezek az erdei utak amúgy a legtöbb esetben tökéletes állapotban vannak, tavacskákkal, arborétumokkal és hippitelepekkel, meg km-enként nagy térképpel a környékbeli túraútvonalakról. (Na jó, hippitelepek nincsenek.) Az időjárás tekintetében az mondhatnám, hogy a hőmérséklet még rendben is volna, (júniusban 18 fok volt a maximum, és a tél sem olyan hideg mint nálunk) viszont többször esik az eső. Az említett júniusban pl minden nap.
Node a lényeg, hogy tegnapelőtt megérkezett az új cipőm, ami méretben is jó. Már az irodában felpróbáltam és megkönnyebültem sóhajtottam fel, hogy pont jó a lábamra. Tegnap meló után elindultam futni. Reggel bepakoltam kinti és benti cuccot is. Futás előtt írtam BRandomnak, hogy szerinte kimenjek-e a szigetre szmogriadóban, mire azt írta, hogy toljam neki nyugodtan. Mondtam magamban oké, de Te leszel a donor tüdőcserén vazze... :) Felöltöztem a konditeremben, csak úgy virítottam - neonzöld hosszú ujjú felső és a vakító fehér új cipellőm. Kicsit sajnáltam is, hogy össze fogom koszolni...De kemény voltam és kimentem a szigetre. Melegítettem, elindultam. Mit ne mondjak, furcsa volt az új cipő. Először is, valahogy keményebb, mint az előző. Azt már előtte is néztem, hogy az a rész, ami a sarkot öleli körbe, tök kemény, be sem tudom nyomni kézzel. Valamint első érzetre kicsit szűkebb is itt a cipő, így ezt is megéreztem az elején, de aztán hozzászoktam. Valamint mintha súlyra több lenne a cipő, mint a Reebok volt. De a talpa (ami a lényeg) kifejezetten jó. Éreztem, hogy nem érzem a sarkam ütközését az aszfalttal. Vagyis alapvetően kényelmes az asics, úgy tudnám jellemezni, hogy a Reebokot nem éreztem, hogy ott van a lábamon, ezt meg még igen. Még. Szerintem összecsiszolódunk majd hamarosan. A cipőm és én.