Nem szoktam két egymás követő napon futni, így tegnap nem terveztem menni. De végül, mikor már kezdett sötétedni, kedvet kaptam hozzá. Úgy döntöttem, kocogok egyet kényelmesen a hűvösebb estében, sötétben. Sőt, nagy bátran elkacérkodtam egy olyan 8 km-es távval is gondolatban.
Pont nem így lett. Először is baromira nem volt hűvösebb. Már többször megtévesztett a 3. emeleti magaslat, most is benyaltam, hogy lehűlt a levegő. Dögmeleg volt. Meg aztán vittem magammal zenét is. A múltkori tracklistet kicsit módosítottam, töröltem a vontatott zenéket és felmásoltam egy-két pattogósabb újat. Így aztán baromira nem kocogósan, komótosan futottam, hanem belendültem, többször is, ami betett. A késői időpont ellenére meglepően sokan voltak kint a pataknál, lehet, hogy működik ott valami éjszakai futóklub?... Szóval suhantam, míg egyszer csak csörög a mobilom, anyukám az, felveszem.
(én) Sziii...aaa....aaaa...nyuuuhhhh!
(anyu) Szióka! Mit csinálsz?
(én) Fu-hu to-hok
(anyu) Akkor állj meg légyszi, nem nagyon értem, mit mondasz így lihegve.
(én) Oh-oo ké-éé.
Szóval leálltam és gyalogoltam 4 és fél percig, amíg a beszélgetés tartott.
Majd újra megindultam, a kis gyaloglástól felfrissülve, meg a Call on me-től lendületet kapva kissé gyorsabban futottam. 5 percig, mert megint csörög a telefon, megint anyukám az.
(én) Iii-hi gge-heeen?
(anyu) Még mindig futsz?
(én) Háá-háát, fuu-hhut né-hékk....
(anyu) Nacsakazérthívtalakvissza...stb stb.
És itt megint leálltam és gyalogoltam, igaz, csak olyan 2 percig. A beszélgetés végeztével harmadszor indultam el, megint jó lendületesen, Enter Sandman megint meglökött. Itt elértem végre a fordulópontra, de éreztem, hogy ez az elindulok-megállok-elindulok-megállok nekem nem megy. Lehet, hogy véletlenül résztávoztam vagy valami ahhoz hasonló jellegűt produkáltam? Ha igen, akkor ezt nem nekem találták ki. Maradok az egyenletes, komótosabb futásnál. Lassan járok, tovább érek.

Anyu mindig azt mondja, ne fussak sötétben. Hiába mondom neki, hogy ki van világítva a futópálya bicikliút, és milyen sokan kint vannak, de csak tett egy kis bogarat a fülembe. Mikor szaladtam, egyszer csak láttam a periférikus látóteremben egy mozgó árnyat, hogy valaki nagyon rámtapadt és közeledik, közeledik... Épp kezdem rémeket látni, mire oldalra néztem, és rájöttem, hogy a saját árnyékom az. Az utcai lámpák miatt két árnyékom volt, és ahogy haladtam, közeledett a 2. és az követett. Szóval megijedtem a saját árnyékomtól. Ilyen bátor vagyok én.
Ja, hogy milyen volt a futás? Fentiek miatt eléggé zilált lettem a végén, be is lassultam és a 6. km körül megálltam. Az is fárasztott, hogy mivel nem voltam rajtam szemüveg, rosszul láttam, így lefelé, a lábam elé néztem, nem pedig egy célpontot kinézve a távolban, ami mindig segít. Leállítottam Endomondot is, pihenjen csak ő is, megérdemelte, tegnap ismét helyesen mért. Sétáltam pár métert, majd hazakocogtam a fennmaradó 500 méteren (muszáj, a pizzéria terasza előtt akkor is futok, ha megpusztulok!). Vagyis a vége olyan 5.6 km lett 36 perc alatt, ebből már levontam a gyaloglós részt távban és időben is. Ennyit a bátor 8 km-ről, eh.
Ma pihenés, húsosat ebédeltem, az lehúz. Majd holnap este megint megyek, illetve ahogy elnézem, esélyes egy péntek esti MÉF.