Uccuneki!

10-12 évvel ezelőtt ilyenkor mindig a szigeten voltam. Mármint a Hajógyárin. 0. nap, sátor, kosz, zaj, és zene, zene, zene. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy 10 év múlva be sem teszem oda a lábam, inkább egy másik szigetre teszem a lábam sokkal sűrűbben és gyorsabban, kiröhögöm. Pedig így alakult. Azóta a zenei ízlésem is megváltozott, sokak szerint jó irányba, sokak szerint meg éppen ellenkezőleg.
Tapasztaltabbak tanácsára hallgatva tegnap nem mentem futni, de ma már bepakoltam a cuccomat egy határozatlan 2 szigetkörös tervvel. Az irodában egész nap fáztam és emiatt álmos is voltam. Ahogy haladt előre a nap, fogyatkozott határozottságom. Jó lesz a 1,5 kör is. Lehet, hogy csak 1-et futok. A nap végén fogtam a motyómat, elindultam. Kint sokkal melegebb volt, ez már kicsit helyretett. Mivel zseb nélküli nadrágot vittem, így a telefont kézben terveztem vinni. Így el is döntöttem, hogy akkor zenét is fogok hallgatni. Rengeteg blogon visszatérő téma a zenére futás; én régen hallgattam zenés edzés közben, aztán leszoktam róla; futópadon néha igénylem, szóval változó. Nem emlékeztem, milyen muzsikák vannak a mobilomon, így minden egyes szám meglepetés volt. Ennek megfelelően alakult is a mai hangulatom a táv alatt. És bizonyítás is nyert, hogy milyen zavaros most a zenei ízlésem.
1. Madonna-Timberlake: 4 minutes. Kezdőlöketet adott, nem túl erőset, de kicsit gyorsabban indultam és emiatt ill. az erős szél miatt kicsit összevissza is kezdtem lélegezni már az elején és úgy éreztem, örülök, ha lesz összesen 1 kör.
2. B.o.B: Airplanes. Valljuk be, nem egy pörgős muzik, de szeretem, szépen lassan elvitt az első kör negyedéig.
3. Faith no more: Be aggressive. Emlékeztetett a hajógyári szigetes élményemre, mikor is a Faith no more kisbusza majdnem elütött. Ez a kedvencem tőlük, adott még egy löketet, ekkor úgy éreztem, hogy lehet, hogy nem is lesz olyan rossz ez a mai futás.
4. Ne-yo: Beautiful monster. Skip.
5. Lady Gaga: Born this way. Ciki vagy sem, én szeretem ezt a dalt. Gulo szerint rém gagyi, Coco Jumboo színvonalú. Engem nagyon feldob, itt járhattam a Margit-híd alatt és kezdtem esélyt látni a jó futásra.
6. Beyonce: Crazy in love. Skip.
7. Alicia Keys, Jay-z: Empire state of mind. Nem bírom ezt az Alisát, de ez a zenéje bejön. De tempóra lassú, itt kicsit döcögősebbre fogtam a futást.
8. Metallica: Enter Sandman. Na ez az a szám, ami aztán tényleg motivál! Nem vagyok Metallica-fan, de ez a zene mozgásra késztet. Ennyi.
9. Kary Perry: Fireworks. Enyhe stílusváltás Metallica után, de bolondos szám. Itt jártam az 1. kör ¾-nél és itt már úgy éreztem, hogy belekezdek a 2. körbe is.
10. Garbage: Androgyny. Ezért kár volt, belassított, így a 2. kört döcögve kezdtem.
11. Green Day: Basket case. Hát ezen jót mosolyogtam! Egy tempós futáshoz nagyon jó, jól lehet rá lépni. Még jobban mosolyogtam, mikor a szám a windows XP kikapcsolás dallamával végződött. Éljen a zeneletöltés…
12. No doubt: Hella good. Ez a zene is tempósabb futáshoz való, de nekem jól jött, a 2. kör 1/3-ához ideális volt. De itt még úgy voltam, hogy 1,5 kör lesz meg ma.
13. Chemical Brothers: Hey boy, hey girl. Kétségtelen, hogy ez azért meg gyors nekem. Skip.
14. Black Eyed Peas: I gotta feeling. Mazel tov, Le heim és társai. Itt közeledtem a 2. kör feléhez azt hiszem és úgy döntöttem, megyek tovább.
15. Pussycat Dolls: I hate this part. Nem röhög. Én szeretem.
16. Foo Fighters: Learn to fly. Itt már jól éreztem magam. Meglesz a 2 kör, jól esik a futás, élvezem az egészet.
17. The Cardigans: My favourite game. Detto.
18. LMFAO: Party Rock Anthem. Érkezés az utolsó negyed felé. Jó alapot adott hozzá.
19. Nickelback: Rockstar. Megmosolyogtatott ismét a jó kis szövege.  Meg a tény, hogy érkezem az utolsó kilométerhez, feldobott.
20. Adele: Rolling in the deep. Aktuális favorit, befutáshoz ez kellett most nekem.
Megnyomtam a végét, így 68 perc lett a vége, vagyis 4 perccel jobb, mint múltkor. 6.5 perces kilométerek. Ismét megvolt a két kör és nagyon-nagyon jól esett az egész, fel voltam dobva, kiült egy buta vigyor a fejemre. Pláne, hogy Endomondo is jól mérte a távot!
Nyújtottam, azalatt arra járt a futóklub csapata, marha kreatívan ráköszöntem Dagadt Köcsögre, hogy „Uccuneki!”. Emiatt elnézést is kérek ezúttal, de bárgyú egy hangulatban voltam :) Megérdemlem, ha legközelebb rámköszön azzal, hogy „Dagadt köcsög!” :)

Ma láttam a futanet oldalon, hogy a NIKE félmaraton páros verziónál változott a táv felosztása 11.4 + 9.7 km-re. Namármost én 9,7-et élből neccesen vállalok még be, egy szülinapibuli után (vagyis várhatóan egy enyhe másnappal, de minimum fáradtsággal) meg nem. Így megnéztem a Triót, ott meg 8 + 8.3 + 5 km a megosztás. Azt gondolom, hogy ebből, fent említett körülményekre hivatkozva, 5-öt szeretnék lefutni. Szóval keresek két embert a 8 + 8.3 km-re. Ha tudtok olyanokról, akik mellé pont az 5-ös hiányzik, irányítsátok hozzám lszi!

Nem terveztem mára futást. A hétvége nagyon sűrű volt és alig aludtunk, folyamatosan programoztunk. Reggel úgy keltem fel, hogy azzal biztattam magam, hogy a mai egy pihenőnap és nemsokára újra ágyban leszek és alhatok (bár én szinte minden reggel így kelek fel…). Amikor hazajöttem, itt a környéken volt egy 5 perces nagy zuhé, természetesen és abban az 5 percben tartózkodtam kint, így pont jól eláztam.
Amikor támasztottam az erkélykorlátot, láttam egy lányt az utcán futni és megirigyeltem. Ha ő is fut, én is megyek! Úgyhogy fogtam magam, átöltöztem és elindultam a patakra. Annak ellenére, hogy eső volt kint, nem volt annyira fülledt a levegő, hiszen kicsit hűvösebb is lett már. Emlékszem, tavaly meg tavalyelőtt nyáron, mikor még az Árpád hídnál volt az irodánk, mindig a szigetre mentem és mindig meló után, amikor azért még rendesen meleg volt. Sőt, tavalyelőtt volt olyan nyár, hogy menetrendszerűen délután 5-kor jött a monszun, én meg 6-kor futottam utána a dunsztban. De az is egyfajta kondicionálás volt, mert amikor bejött az ősz, a frissebb levegőn jobb időkkel tudtam le a kört. Kedvencem az volt, mikor először csapott meg az ősz illata, ahogy elhaladtam a már elsárgult és lehullott, zörgő gesztenyefa levelek mellett; az olyan jó volt. Szeretem az őszt, mindig az iskolakezdés izgalma jut róla eszembe…
Nade mára visszatérve, kellemesen hűs idő és friss levegő volt, egész tempósan haladtam. Pirosat sem kaptam, megállás nélkül tudtam szaladni. A fordulópontnál sem voltam még fáradt, egész lendületesen nyomtam a tempót. A 4. km magasságában kicsit visszalassultam, de igyekeztem visszaállni az addigi tempóra. Itt azért már kezdett melegem lenni, hidegfront ide vagy oda, kezdtem izzadni. Akkor még jobban megizzadtam, mikor az egyik zebrán már pirosra váltott a lámpa nekem mikor a túloldalra értem és rámindult valami HP egy kis A merciben. Nem értem, mire kell keménykedni, elég egyértelmű, hogy kettőnk közül azért ő az erősebb…De felülemelkedtem a dolgon, szaladtam tova. Az utolsó etapban már fáradtam megint, de kicsit jobban megtoltam és nagy szuszogással beértem a ház elé. Endomondo szerint 8.9 km volt, szerintem meg olyan 6.5, mindez 41 perc 51 mp alatt, nem is olyan rossz, ahhoz képest, hogy nem is akartam ma futni. Ráadásul kiderült (vagyis eddig is tudtam, csak nem sejtettem :) ), hogy a NIKE félmaraton előtti napon szülinapi bulira megyek. És ma megnéztem, reggel 10-kor kezdődik a futás, ahol jelenésem van 7 km-rel. Szóval az egy kihívás lesz, buli után, reggel futni. Illetve az is leesett a nagy elmélkedés során, hogy addig már kevesebb, mint egy hónap van, így aztán rá kell állnom a 7 km körüli rendszeres távokra és hetente többször. Szóval terveim szerint holnap is megyek edzeni, minimum ekkora távot kellenne letudni, mint ma és ezen felül minimum még 1x a héten. We will see.

Update: megnéztem, 6.9-t km futottam, ez azt jelenti, hogy kb. 6 perces kilométereket mentem, ami magamhoz képest jó, versenyen szoktam ilyen tempóban menni.

Tegnap részt vettem a NIKE Fuss Csepel eseményen, életemben először mentem ilyen NIKE-os futóbulira. Este 6-kor találkoztunk a Boráros téren és életemben először nem Csepeli Hévvel mentem Csepelre, hanem a H7-es HÉV-vel, ami ráadásul különjárat is volt, ilyen kegyben sem volt még részem sohasem. Életemben először kétszer végigálltam szinte ugyanazt a sort, mert először a regisztrációs csomag miatt álltam sorba, természetesen a sor végén, majd még egyszer végigálltam a sort a csomagmegőrzőhöz. De életemben először nem zavart a várakozás, mert nagyon kíváncsian vártam a futást! Életemben először találkoztam a futóblogger Dagadt Köcsöggel, aki teljesen spontán, egyáltalán nem előre egyeztetett módon megkérdezte, hogy mi a hobbim :) És én – életemben először – azt válaszolhattam, hogy a futás. Oh yeah. Majd kivonultunk a Csepel Művek elé, és élemben először száz szürkepólós emberrel egyetemben futottam magas térdemeléssel. Ezután elindult a mezőny és végre, életemben először, Guloval együtt futottam és életemben először a Csepel Művek területén, ami eléggé egzotikus helyszín! A tömeg meglehetősen lassú tempóban futott, de nem zavart, mert beszélgetős, laza futás volt. Életemben először volt rajtam ilyen világítós neon-színű műanyag karkötő és nagyon látványos volt. Az útvonal során életemben először átszaladtam egy töküres gyári hangáron, száz másik futóval együtt. Kanyarogtunk a Csepel Művek területén, életemben először láttam parkour-os fiúkat szaltózni konténerek tetejéről vagy felszaladni a falra. Életemben először futottam el munkavédelmi ruhába öltözött emberek mellett és láthattam működés közben a magyar találmányt, a lánc nélküli kerékpárt (csak azt sajnálom, hogy nem azt írhatom, hogy életemben először próbáltam ki). Életemben először éreztem azt, hogy nagyon rövid a táv és még nagyon tudnék futni, mert nagyon rá voltam hangolódva a futásra, magával ragadott a hangulat és életemben először nem zavart, hogy dögmeleg van. A futás végeztével életemben először ettem olyan sajtos szendvicset, amiben felvágott is volt :) A tombolasorsolás alatt életemben először majdnem nyertünk, csak egy számmal húztak mellénk. (Azon, hogy BRandom nyert, meg sem lepődök, ő ez a puncsos típus. Gyanítom, életében nem először nyert tombolán). És utána kezdetét vette egy olyan buli, amilyenen még életemben nem voltam – sok fiatal, jó zene, de semmi alkohol. De mivel mi már öregek vagyunk, mi szépen hazaszivárogtunk... Késő volt már, így életemben először azt mondtam, hogy ne menjünk csucsogós hamburgert enni a csepeli badihamiba, hanem menjünk haza. Megismerkedtem pár emberrel, aki arcról ismerősek voltak már a futós fórumokról. És életemben először kaptam azt a kommentet facebookon, a 3,5 km-es táv láttán, hogy felcsaptam-e rövidtáv futónak.
Összegezve, sok minden életemben először történt velem tegnap, de azt biztos, hogy még sok ilyen eseményen szeretnék részt venni!

Régen, mikor kérdezték, hogy van-e valami hobbim, kissé röstelkedve mondtam, hogy nekem olyanom igazándiból nincsen. Sok mindent szeretek csinálni, de úgy különösebben egyik témában sem mélyültem el soha sem, egyikkel sem töltöttem el hosszú órákat. Mondjuk ki bátran, sekélyes voltam ilyen téren :)
Az áápppszolúte megbízható wikipédia szerint a hobbi, nem más, mint: "A hobbi (eredeti angol írásmóddal hobby) a korábbi „passzió” vagy a szabadidőben végzett, pihenést, kikapcsolódást szolgáló tevékenységek gyűjtőneve. (...) Hobbija az embernek érdeklődés és örömszerzés miatt van, nem anyagi eredményekért. Hobbi például különböző tárgyak gyűjtése, a barkácsolás, a sport és a művelődés is."
Ma aha! élményem volt, rájöttem: végre van hobbim, a futás!
Jó lenne valakivel most találkozni, aki megkérdezné: és neked mi a hobbid?
Mire nem jó egy péntek késődélutáni zombulás! Ilyen magvas gondolatok szállják meg az ember lányát.
A nap másik aha! élménye sajnos negatív. Épp töltöttem ki a nevezési lapot az októberi SPAR versenyre, mikor a homlokomra csaptam és leesett, hogy nem is vagyok akkor itthon. Pedig nagyon vártam, mert még soha nem futottam az Andrássy úton és az az egyik céges verseny, ahol a futókörünk indul. Vigasztal a tudat viszont, hogy találtam egy embert, aki duóban lefutja velem a Nike félmaratont (annak ellenére, hogy a Városligetben lesz és oda valamiért nem szeretünk versenyre menni, nem kedveljük azt a terepet).
Éééés, csak hogy 2:1 legyen a jó élmények javára: ma végre valahára 1 hónap után hazajön Gulo és holnap ő is jön velem a csepeli heppöningre, ami azért fontos számomra, mert most először fogunk együtt futni futórendezvényen! Ugye milyen jó? Aham :)
 

Papíron és hivatalosan angol tanár vagyok. Gyakorlatban nagyon nem, de azért szeretek elmélázni angol nyelvtani fordulatokon, szabályokon. A mai futás közben támadt gondolataim a conditional (=„if-es”) szerkezet típusai körül csoportosultak, egész jó kis gyakorló feladatot lehet belőlük kihozni. Now let us have a look at them.
Ha elviszem a futócuccot munkába, akkor el kell menni futni.
Ha jó idő van, sokan vannak a szigeten.
Ha nem figyelek oda, elüt a szlovák rendszámos autó rögtön az indulásnál.
Ha eldöntöttem, hogy 2 kör az adag, akkor kimérten kell futni.
Ha már lefutottam 1 km-t, akkor túl vagyok a táv 1 tizedén.
Ha egyenletesen veszem a levegőt, nem kezd el szúrni az oldalam.
Ha végeztem ma a futással, jól fog esni a szép zöldalmám.
Ha odaérek a strand mellé, hallom a strandolók lubickolását.
Ha gyorsabban futnék, akkor le is előznék valakit.
Ha szerda van, akkor futóköri edzés van a MAC-ban.
Ha nem éreztem volna a zsíroskenyér illatát, könnyebb lett volna elfutnom a MAC mellett.
Ha odaérek a Margit hídhoz, megvan a táv negyede!
Ha elkezdek a pesti oldalon futni, jó sok sétafikálót kell kikerülni.
Ha szembejön velem a kesztyűben futó öregbácsi, akkor jól fog sikerülni a két kör. (being superstitious…)
Ha majd másodszor érek majd a kis vadasparkhoz, már nem lesz sok hátra.
Ha gond nélkül odaérek az Árpád hídhoz, tuti nekikezdek a 2. körnek is.
Ha nem indulnék neki a 2. körnek, biztos, hogy nem lennének ilyen nehezek a lábaim.
Ha tudtam volna, hogy ilyen szép idő van, atlétát vettem volna fel.
Ha többet futnék, gyorsabban tudnék futni.
Ha túl vagyok a 6. km-en, akkor gyakorlatilag túl vagyok a táv 2/3-án.
Ha nem áll ott a tömeg és egy kisbusz a MAC-nál, akkor nem kell megállnom egy pillanatra sem.
Ha odaérek másodszorra is a Margit hídhoz, akkor már biztos, hogy meglesz a 2 kör egyben.
Ha ma nem nőcis cipőben mentem volna dolgozni, nem lenne vízhólyag a kisujjamon és nem fájna.
Ha szokolrádiós futós bácsit leelőzöm, jobban fogom magam érezni egy kicsit.
Ha szokolrádiós bácsi helyében lennék, nem cipelnék egy szokolrádiót.
Ha a odaérek immár 2. alkalommal a szállodához, akkor már majdnem vége a 10 km-nek!
Ha gyorsabban futnék a finisben, javítanék egy kicsit az időmön.
Ha gyorsabban futottam volna a finisben, javítottam volna egy kicsit az időmön.
Ha az Endomondo teljesen megbízható lenne, akkor nem mérne a két körre 14 km-t.

Vagyis - ismét lefutottam két kört egyben, 71 perc 22 mp alatt, vagyis azért csak javítottam fél, azaz FÉL percet a múltkorihoz képest. Ez mi, ha nem javuló tendencia? :)
De az alma baromi savanyú volt!
 

Letelt az 1 hetes pihenő, ma végre voltam futni. Reggel tökörésztem, hogy a hosszú nadrágot tegyem el, vagy a rövidet, de szerencsére az utóbbi mellett döntöttem, este 6-kor kifejezetten kellemes idő volt, októberhez a jelenlegi nyárnak nem nevezhető évszakszerűséghez képest. Napközben már leleveleztem BRandommal, hogy ha egy időben érünk a szigetre, akkor együtt futunk. Kicsit tartottam az egésztől, hiszen 1,5 hete nem futottam, 1 hónapja a szigeten sem voltam, társaságban meg még soha nem is edzettem, és különben is, ő sokkal jobban fut, mint én. Féltem, hogy 5 perc után ott hagy, ha beszélgetünk futás közben. Régen meggyőződésem volt, hogy képtelen lennék úgy edzeni, hogy közben beszélek. Mindig ámulattal néztem a mellettem csacsogva elszaladó embereket, nem értve, hogy hogy a fenébe nem fáradnak el 2 perc alatt?! Én levegőt sem kapnék! Számomra is meglepő volt, de ma én sem fáradtam el 2 perc alatt. BRandom alkalmazkodott az én lassabb tempómhoz és szépen, komótosan, beszélgetve vágtunk neki a körnek. Megvitattuk a tapasztalatainkat futás terén, ill. leginkább én hüledeztem, hogy ő miket művel, mekkora távokra képes már és milyen céljai vannak. Ismét megfogadtam, hogy igenis érdemes szenvedni, mert lehet fejlődni! Ugyan többször csak rövidebb válaszokat adtam (aham, ühüm, űűűhaa!), de volt, hogy teljes mondatokkal beszéltem és a kört gyakorlatilag végigdumáltuk. Már az elején beálltunk egy számomra jó, pláne sérülés után is kellemesnek mondható tempóra és tartottuk is végig magunkat hozzá. BRandom még ment még egy kört, meg utána bevállalt valami gyors-lassú 100 méteres kínzást (noooormális?!), és bár kacérkodtam a gondolattal, hogy nekikezdek még egy fél körnek, inkább felfutottam az Árpád hídra, majd a végén egy nagyobb kunkorral kanyarodtam vissza a konditerembe. Ott lazítgattam egy kicsit, majd tusoltam stb. Endemondo szerint  6,2 km-t futottam 44 perc alatt,  átlagosan ugyan 7 perces kilométerekkel, ami valljuk be, nem egy gyors tempó, de nagyon jól éreztem magam a futás után fizikailag, és szellemileg is felfrissültem. Szerencsére nem igazolódtak be félelmeim, kellemesen, jólesően futottam, a térdem is bírta, és még beszélgettem is közben.  BRandommal korábban leegyeztettük, hogy majd futunk és iszunk egyet, ebből akkor az első pipa, már csak inni kell elmennünk :)

Hétfőn azt írtam, hogy egy hét pihenő jön, nem futok és pihentetem a lábam. Ismételten nem sikerült tartanom magam az elhangzottakhoz.
Csütörtökön dél körül elindultam az irodából és levonatoztam Balatonszemesre keresztfiam családjához.A hideg idő miatt vastagabb ruhákat is be kellett pakolnom, így a matracot itthon hagytam (nagyon nehezen fért be felfújva a bőröndbe…) és bepakoltam a helyére a futócipőt, just in case. Pénteken egészen kellemes idő volt, a nap is sütött, napoztunk, de a vízbe nem mentem. Helyette elmentem a csapattal a híres balatonszemesi Kistücsök étterembe. Gourmet szinten fejlett bandával mentem, már délután óta arról folyt a diskurzus, hogy milyen jól főznek ott. És valóban. Igyekeztem könnyebb ételt választani, mert az ilyenkor elfogyasztott balatoni terülj-terülj asztalkám-os reggelik és vacsorák már épp eléggé eltelítettek. Pisztrángfilét ettem tökmagolajos-csicseriborsós cukkínisalátával és isteni volt! De ez nem egy gasztroblog, így rátérek a lényegre…másnap reggel vacakabb, esős idő volt, strandolás szóba sem jöhetett, így amikor délután elállt az eső, már elhatároztam, hogy nekiveselkedek a már kitalált távhoz. A szemesi kempingből 3,3m km az a balatonlellei üdülő, ahova kiskoromban éveken keresztül jártunk a családdal. Este 6 óra fele, megunva az „úgysemmész futni” és hasonló cukkoló csipkelődéseket, nekiindultam. Kellemes futóidő volt, és sima aszfalton tudtam futni. Alaposan melegítettem, főleg a térdeimet. Stoppert az olvasói instrukcióknak megfelelően nem vittem. A kocogós felvezető 1 km után rákanyarodtam a Lellére vezető Köztársaság útjára, a 85-ös házszám volt az első, úti célom a 18-as szám volt. De itt nem párosan vannak számozva a házak, így egész szép táv volt. A 40-esnél már meglehetősen elfáradtam, elnehezültek a lábaim, éreztem a 2 napi evés-ivást, kenyér-, bor- és jagerfogyasztást. De csak elértem a 18-as számig. Bekanyarodtam az ismerős területre és lefutottam a partig. Az elmúlt 20 év alatt semmit sem változott az üdülő, talán csak kisebb lett minden, de mintha megállt volna az idő. A kékre festett padok, a lengőteke fabábui, a bérelhető csónakok és vízbiciklik is ugyanazok voltak, csak én voltam 20 évvel idősebb. A parton megálltam egy kis időre, átgondolva mennyi minden változott azóta, hogy utoljára itt jártam a családunkkal. Nagyon nehéz, lelkileg megterhelő pillanatok voltak, így hamarosan vissza is indultam. A lábaim most jobban vittek, de a gondolataimat nehéz volt elterelnem a múltbéli eseményektől, rosszul lélegeztem, így alig vártam, hogy eltávolodjak Balatonlellétől és visszaérjek a szállásra. Megszaporáztam a lépteimet, koncentráltam a helyes légzésre, tempósabban értem vissza a 85-ös számig, majd kanyarodtam rá a most már levezetőnek számító utolsó km-re. A kempingbejárathoz érve nyújtottam, lazítottam, majd bekocogtam a faházunkig. 6,5 km-t tettem meg nagyjából és bár stoppert nem vittem, sima karóra volt nálam, olyan 6,5 perces kilométereket futottam. Amikor megálltam, éreztem, hogy a térdem nem a legjobb és sajnos később ismét csak egyre rosszabb lett, ismét kezdett bedagadni és azóta sem javult. Úgyhogy most TÉNYLEG megfogadom, hogy addig nem megyek futni, amíg egy kicsit is érzem, hogy „van” térdem valamint a héten könnyebb ételeket fogok fogyasztani, mert 2 nap alatt annyi kenyeret ettem meg, mint az elmúlt 2 hónapban összesen. Bízom benne, hogy amikor legközelebb megyek edzeni, csupa pozitívumról tudok majd beszámolni. Lassan jön az ősz, jönnek a futóversenyek, össze kell magam szedni testben, lélekben, fejben.

Azt vettem észre, hogy kb. minden 3. vagy 4. futás vacakul megy, így már időszerű, hogy ismét nyöszörögjek. Hónapok óta óta rosszul, nyugtalanul alszom, hiába fekszem le 11-kor, hajnali 1 óra felé sikerül elaludni és akkor sem pihentető az alvás. A hétvégém szokás szerint sűrű volt és bár vasárnap este majdnem elindultam a patakpartra, visszahúzott a kanapé, hiszen nagyon régen voltam már úgy otthon, hogy aktívan semmittevéssel foglalkoztam és ez tegnap jól esett. Sőt, vacsoráztam is! Természtesen a hasam meg is fájdult, de nem volt vészes. A mostani hét meg tele van mindenféle programmal, így eldöntöttem, hogy akkor ma bizony mártír leszek és fél 6-kor fel is keltem.
Minden voltam, csak lelkes nem, de erőt vettem magamon. Kigyalogoltam a patakhoz, már 6-kor erősen tűzött a nap. Bemelegítettem, majd elindultam. Az első lépésnél roppant a jobb térdem, de úgy voltam vele, hogy csak nem lesz belőle baj. Ott, akkor végül is nem is ebből lett baj, de egyszerűen nem ment a futás. Ilyenkor általában megy magamban az őrlődés, hogy megállok, de megszólal a másik hang, de igenis mész, és ezalatt is még futok, de ma egész egyszerűn megálltam. Csorgott rajtam az izzadság, a szemem alig bírtam nyitvatartani. És bizony sarkonfordultam és elindultam hazafelé gyalog. Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, ami mostanában sokszor átmegy az agyamon - nem való nekem a futás. Úgy érzem, hogy nem fejlődök, vagy csak alig-alig, tavaly szinte ugyanezen a szinten voltam. Másoknál olyan fejlődésekről lehet olvasni, hogy egyenesen szégyenlem magamat. Még mindig kihívás a fránya sziget kör, menetrendszerűen bejönnek ilyen kudarcok, amikor gyaloglásba fullad az edzés. Mint a legelején írtam, soha nem voltam hosszútáv futó, lehet, hogy én egyszerűen nem vagyok ilyan alkat. Az igaz, hogy ahhoz képest, hogy mennyire bírtam régen a hosszabb távot ez más istenes, de lehet, hogy elértem a határaimhoz és innentől kezdve csak akkor tudok fejlődni, ha sokkal sűrűbben megyek futni, márpedig az egyszerűen nem megy, nem fér bele az időmbe. Már így is szinte állandóan fáradt vagyok, mindig megyek valahova és most ez kibukott, így eléggé elkenődtem ma. Lehet, hogy sakkoznom kellenne? Az egyetlen örömteli pillanat az volt ma reggel, amikor elnéztem a vadkacsákat a pataknál.
És persze a térdem is elkezdett bedagadni. Nem vészes, de érzem, hogy van benne némi folyadék, feszül; leguggolni sem tudok. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy hét nyári szünetet tartok. Pihentetem a lábamat és csütörtöktől úgyis megyek Balatonra. És a futócipőmet csakis akkor viszem el, ha még belefér a kofferba, mert tavaly is tök jó volt átfutni a szomszéd városba....

Tegnapelőtt a hosszú 8,2 km-es futás során nagyon felkavarodott a gyomrom és tulajdonképpen egész éjszaka fájt a hasam utána és még másnap reggel is rezgett a léc, mert a kávém sem esett jól. És ugye el is hangzott tőlem az, hogy a céges összejövetelen kacsát fogok enni és nem fogok inni. Tegnap voltunk vacsorázni és úgy tűnik, nem vagyok túl következetes, mert halat ettem, bort ittam és még 3 kicsi szelet rétes (2 túrós és 1 meggyes) is lecsúszott. És ez megzavart idebenn… De egy ilyen eseményen csak nem fogok koplalni! Na nem mintha amúgy diétáznék…. Nem számolgatom őrült módjára a kalóriákat, de próbálok arra figyelni, hogy ne zabáljak össze-vissza, mert amúgy képes lennék rá. A futással nem a fogyás a fő célom, de azért nem is elhanyagolható indok. Tavalyelőtt majdnem elértem a 60 kilót, amikor már nagyon nem éreztem jól magam. Most olyan 54 kiló körül vagyok és így jobb a közérzetem. 
Először is, nem eszek kenyeret. Vagyis alig-alig. De amikor Gulo itthon van, akkor mindig szoktunk sütni és a friss kenyérnek elég nehéz ellenállni, így hétvégén szoktam enni reggelire. De alapból hétköznap szinte semennyit sem fogyasztok; helyette a vacak hamletet vagy abonettet nyammogom, több-kevesebb lelkesedéssel. Az utóbbi időben rákaptam a cottage cheese-re, ami egy (a többihez képest) könnyebb sajt, és paradicsommal egész tűrhetővé teszi az abonettes reggeliket. Felvágottat nem szoktam enni, illetve húst sem nagyon úgy általában. Nem vagyok vegetáriánus, de kb. fél éve minimálisra vettem vissza a húsevést, ami ugyan nem túl szerencsés, ha sportol az ember lánya, de (és lehet hülyének nézni), sajnálom az állatokat. Amióta láttam a Discovery-n a How its made / Hogyan készültben, hogy hogyan készítik a napos csibét (!), azóta egyre kevesebb kedvem volt megenni az állatokat és miután rájöttem, hogy simán kibírom hús nélkül, csak ritkán, olyan 1,5-2 hetente eszek. Így viszont erősen leszűkül az étlap ebéd terén. Házhozrendelős ebédet veszek, így legtöbbször rántott sajt, gomba, karfiol van a palettán, különbőző főzelékek (kivéve kelkáposzta, no way), vagy húsmentes tészták végtelen sora. És a tészta nem az a fogyis tétel, annak ellenére, hogy csak fél adagokat rendelek. Estére így eléggé meg szoktam éhezni, de ha futás van, akkor nincs vacsora. Amikor nem megyek edzeni, valami salátát eszek, vagy ismételten hamletet zöldséggel stb. (Amúgy megfigyeltem, hogy ha éhesen indulok edzeni, elmúlik az éhség, mire hazaérek.)
Italok terén leginkább vizet szoktam inni, meg piros gyümölcsteát, mindenféle ízesítés nélkül, valamint tejeskávét, cukor nélkül. Emiatt meglehetősen rám tud törni az édességhiány, így bizony délutánonként vagy akár este befigyel egy kis csoki.
Összegezve, nem eszem túl magam, de nem is koplalok.
Tegnap viszont sikerült sokat enni, meg inni is, ráadásul a dög meleg meg a macska miatt kb. hajnali 1-kor tudtam elaludni. Ma reggel enyhe másnaposság érzettel ébredtem, ami a nap folyamán elmúlt, de a fáradtság, kialvatlanság végig megmaradt. Így nem is terveztem be mára futást, pláne, hogy a hőségrekord is megdőlt. De voltam olyan hős (vagy hülye?), hogy mégis voltam edzeni. Egy lassú, kimért tempójú 5,5 km-t futottam le a patak mentén egy pironkodásra okot adó 36 perc 20 mp-es idővel, de ha ennyi eszem van, hogy nagyevés, nagyobbacskaivás, aligalvás után rekkenő hőségben elmegyek futni, akkor úgy kell nekem. Mert megérdemlem (Garnier).
 

Előző alkalommal azt írtam, hogy az a jó az esti futásban, hogy a napközben szerzett szellemi fáradtságot felváltja egy fizikai fáradtság. Ez ma ismételten igazolást nyert. Nagyon szeretem a főnökömet (és nem, nem olvassa a blogot, nem azért írom!), de férfi létére vannak nála bizonyos napok, amikor kibírhatatlan, a kákán is csomót keres és 20 percenként hív fel, egyre ingerültebben, egyre magasabb hangon. Ma is ezt volt, és annak ellenére, hogy már nem veszem az ilyeneket magamra, le tud fárasztani. Meglehetősen lezombulva értem haza. Már napközben elhatároztam, hogy a hőség miatt lehetőleg ismét jó későn megyek edzeni és ehhez tartottam magam. Miután kicsit re-bootoltam a kanapén ülve, asszonykodtam (kézzelmostam – broáf), körmöt lakkoztam majd megnéztem a Két pasi meg egy kicsit. Itt már majdnem sikerült besüppednem a kanapéba, de ellenálltam a kísértésnek, nekikészülődtem a futásnak. Már induláskor kezdett sötétedni és ma azt olvastam az indexen, hogy Szeged mellett egy bukósisakos szatír elkapott egy fiatalt lányt, mialatt az reggel (!) kocogott. Szerencsére a lány kiszabadult és elszaladt– hasznos a futás… Lényeg, hogy ezen meglehetősen kiakadtam, hogy ilyenek vannak és eszembe is jutottak anyu aggódó szavai, amikor többször elmondta, hogy nehogy megtámadjanak futás közben. Szóval ilyen gondolatok kavarogtak bennem, miközben belefutottam az estébe. Szerencsére a patakpart jól ki van világítva és mivel kavarogtak a gondolataim, sokfelé csapongtam fejben. A következő elmés dolgokat állapítottam meg:
- Már amint elkezdtem futni, kevésbé fájt a fejem.
- A kifejezetten futóknak gyártott atléta egy fos ilyen pusztulat melegben. Hülyére izzadtam magam.
- Ha nem figyelek arra, hogy éppen mennyit haladtam már és még mennyi van hátra, akkor jobban peregnek a méterek.
- Iszonyatosan disszonáns színekbe öltöztem ma –lila atléta, szürke nadrág, piros-fehér cipő, magenta körmök, türkiz hajgumi. (Érik bennem egy poszt a női futódivatról!)
- A Joli (a macskánk. A szerk.) nem tudna sokat futni. Gulo szerint sokáig bírná magához képest, szerintem 200 méter lenne neki a maximum.
- A fordulópontnál még nem voltam fáradt, így továbbfutottam, az Egressy úton kicsit túl, ahol a 2,000 méteres jel fel van festve. Arrafelé jobb a környék.
- Nem fenyeget az a veszély, hogy olyan messzire fussak, hogy kivilágítatlan terepen menjek. Olyan messzire nem tudok elfutni. De a lányt is fényes nappal kapták el!
- A gyomrom igenis felkavarodik a hosszabb futásoktól. És ha már gyomor:
- Holnap a céges vacsin kacsát fogok enni, de nem fogok alkoholt inni.
Ilyen gondolatözön támadt meg, mialatt végig egy folyamatos, közepes futótempóban haladtam, lépésre lélegezve (3 lépés alatt ritmusra 3 kislevegő be, 3 lépésre ritmusra kislevegő ki). A plusz 1,5 km ellenére még az utolsó etapot is megtoldottam egy kunkorral, ugyanis nagy ívben kerülve jöttem haza kedves Tömbtársak, megkerültem a lakótömböt is. Sajnos most nincs gugliörszöm, de úgy saccolom, hogy kb. 8 km-t tehettem meg, mindezt kerek 54 perc alatt. Az elszomorító tény csupán az volt, hogy miután meglehetősen leizzadtam a csodafutó atletika-trikkkóban, feljöttem és még jobban izzadtam, mert itt bent még melegebb van. 

UPDATE: megnéztem, 8,2 km volt a táv! :)

 

A csütörtöki nemfutás után lelkesen készültem a BÉF-re lélekben. Eddig csak egyszer futottam éjszaka, az a tavalyi EDF verseny volt, de baromira élveztem! Talán azért is szeretek este jobban futni, mert (1) reggel nem annyira szeretek (2) napközben elfáradok szellemileg és jól esik este kiszellőztetni a fejemet és kicserélni a szellemi fáradtságot fizikaira (bár mások szerint ennek van egyéb módja is... :)
Pénteken meló után otthon támasztottuk az erkélykorlátot a panelban, tátottunk a szánkat és nagyokat ásítoztunk. Ebből csak az zökkentett ki 10 percre minket, mikor felvonultak a tűzoltók (mert azok vonulnak, ugyebár, nem kijönnek), a yardok és a mentők, mert állítólag a szomszéd házban valaki fel akarta magát robbantani. Azért lehet, hogy ebből köbgyököt kell vonni, hiszen 10 lépcsőház egy panelpletyka során nagy út és teret ad az itthonkás nénik fantáziájának. Szóval lelkesedésünk nem volt túl nagy, de ha már Gulo megutaztatta a futótopánját és mivel régen futottunk, erőt vettünk magunkon. Igaz, végül nem a BÉF-re mentünk, hanem a MÉF-re, vagyis Margitszigeti Éjszakai Futásra, ami egy abszolút zártkörű verseny volt, csak mi ketten voltunk. Negyed 10 felé letettük az autót az Árpád hídnál, átgyalogoltunk a hídon. Megcsodáltuk székes fővárosunk kivilágított látképét majd a kevésbé kivilágított aluljáró látképét is. Ez utóbbi kevésbé bűvölt el. Bemelegítettünk, majd nekiindultunk. Gulo természetesen gyorsabban fut, mint én, és most közölte az elején, hogy (idézek): "Asszem ma a sz@*rt is kifutom magamból".  Ámen. Neki is indultunk, 2,5 perc múlva nem is láttam már; igaz, nem volt rajtam a szemüvegem és így sötétben pláne vacakul látok. Szóval otthagyott simán, pedig én is tempósabban indultam a szokásosnál már az elején. Tömeg nem volt, ellenben meleg igen. Az atlétikai centrumnál nem volt már bekapcsolva a kijelző, de olyan 28 fok lehetett. Szépen meg is izzadtam, de a sötétben ez szerencsére nem látszik. Elsuhantam a bulizók mellett meg a szórakozóhelyek mellett is; mellettem meg elsuhantak a nálam sokkal jobb futók miközben listáztam magamban a pro-kat és kontrákat az éjszakai futásról.
Pro-k:
(1) kevésbé van dögmeleg
(2) kevesebb ember van kint 
(3) szebb a városkép
(4) jobb a levegő
(5) valamiért jobban el tudok mélyülni a gondolataimban, mint napközben
Kontrák:
(1) kevesebb ember van, ellenben azok jó futók, így alig van meg a "leelőztem valakit" motiváló érzés
(2) nem látom a muslicákat, most is megríkatott egy, olyan 300 méteren keresztül könnybelábadt szemmel futottam
(3) megnövekszik az 1 km-re jutó "fuss Forrest, fuss"-féle szellemes beszólások száma a kreatív piás 18 évesektől
A kontrák ellenére kifejezetten jót, vagyis jólesően futottam, 33 perc 15 mp alatt futottam le a szigetkört; Gulo pedig beváltotta nemesen egyszerű ígéretét, 27 perc 40 mp alatt lefutotta a távot (vagyis rámvert egy egész km-t, de sebaj, ebből is tudom, hogy van hova fejlődni :)
Bízom benne, hogy valamelyik BÉF-re el tudok majd menni, de az idei EDF-en tuti ott leszek, már beneveztem. A heti futásos ütemterv még alakul, igyekszem 3x legalább elmenni futni, bízom benne, hogy jön egy kis hidegfront és a céges vacsi sem fog nagyon megviselni.

Elmentem ma este futni, de annyira vacakul ment, hogy letagadom, hogy voltam. Úgyhogy jelentem, nem voltam ma edzeni! És a vacsora sem túrós-barackos tortaszelet volt. Jó éjt!

Ma vagyok 30 éves. Öregszem! Hogy idézzek az ismerősöktől kapott jókívánságokból: öreglány, banya, vénasszony, vénszatyor stb. Még jó, hogy vannak barátai az embernek! :)
Viccen kívül, sokszor valóban kissé kriplinek érzem magam. Ropognak a csontjaim, könnyen meghúzódik a lábam, nyakam. A derekam kifejezetten vacak. Évente egyszer menetrendszerűen bekattan és moccanni is alig tudok. Legutóbb decemberben egy tüsszentés miatt hangosan roppanva adta meg magát és napokig úgy közlekedtem, mint aki besz#@t. Edzéseken is érzem a csontjaimat és nagyon kell figyelnem magamra. Amikor elkezdtem rendszeresen mozogni, a kezdeti fájdalom a sípcsontom mellett jelentkezett, többször begyulladt a lábam, mígnem kiderült, hogy rossz cipőben futok. A lábam ún. pronáló, azaz futáskor befelé dől (enyhe lúdtalpam van, mit szépítsem…), emiatt folyamatosan feszült a belső ín, ez okozta a gyulladást. A Spuriban megmutatták a hozzáértők, hogy milyen cipőt vegyek, be is szereztem és azóta szerencsére ez a probléma teljesen megszűnt, nem fáj lábam. Tehát csak javasolni tudom mindenkinek, hogy jó cipőt vegyen! A lábtípusokról bővebben itt lehet olvasni.
Másik kritikus pont, vagyis pontok a térdeim. Ugyancsak még a sportkarrierem kezdetén történt, hogy pár száz méter gyaloglás után (akkor még ennyiből állt a belemelegítésem) a futás kezdetekor mindkét térdem roppant egyet az első lépéseknél. Nem igazán foglalkoztam vele, mert máskor is roppantak meg a csontjaim, meg különben sem fájt, lenyomtam az adagomat mindenféle fájdalom nélkül. Mikor végeztem, akkor úgy éreztem, mintha feszülne a térdnadrág passzéja a térdem alatt…estére már annyira feszült, hogy nem tudtam leguggolni illetve nem is tudtam teljesen kinyújtani a lábaimat. A térdeim meg szép szabályos kis bucik lettek, megteltek folyadékkal. Másnap elcsámpáztam dokihoz (vicces azért mindkét lábra bicegni!), aki beutalt a reumatológiára, ahol az orvos a vizsgálat után el is zavart fizikoterápiára. 20 alkalomra. Meg kaptam mindenféle csodakenőcsöt és dunsztban kellett tartani a lábamat. Nem tudom, hogy ezektől, vagy magától, de rendbe jött a térdem. De az eset óta nagyon nagy figyelmet fordítok a belemelegítésre, különösen a térdeim bemelegítésére. Nagyon alaposan megmozgatom őket, szinte mindig gyalogolok minimum fél km-t, mielőtt futnék, illetve sok lábkörzést végzek és részben emiatt is kezdek mindig kocogással. A táv végeztével pedig alaposan nyújtok.
Hajlott korom ellenére (vagy épp azért!) ma is elmentem egyet szaladni. Meg hogy a kapott tortát lemozogjam... Háztól-házig patakkör volt a mai etap, 6,5 km, szokásos kis tempómban tettem meg, persze szigorúan alapos, fent leírt bemelegítés után. A most becsókolt sütit meg majd a következő edzésen elégetem, promisz.

A héten elkummantottam a futást. Hétfőn voltam utoljára és azóta minden napra volt valami program. Két reggel is fel akartam kelni; sőt, az egyiken sikerült is, de mindkét nap esett, így itthon maradtam. Úgy voltam vele, ha ma nem megyek el, akkor legközelebb megint csak hétfőn jutok oda és akkor az 1 hetes kimaradás, ami nem lenne szép dolog tőlem. Tehát ma úgy készültem, hogy megyek. Nem tudom, ki hogyan volt ma, de rég volt ennyire tunnyadt, álmosító, nyöszörgős péntek; a kollégák is szenvedtek bent és nagyokat lapítottak; aki csak tehette, ment haza, amint lehetett. Mínusz 19 kedvem volt menni edzeni és (már elnézést a túl sok részletért, de) még “azok a bizonyos napok” is vannak nálam, ami alapvetőn soha nem szokott zavarni, kivéve ma…No mindegy, híró voltam, nekiindultam. Ellenben nem ki a szabadba, hanem be a kondiba, mivel nagy volt a szél és én aztat nem szeressem (najó, fél-híró vagyok). Vagyis futópadon futottam. Sokan nem szeretik, mert unalmas, nem is igazi futás, büdös van a teremben, bla-bla. Én szeretek padon szaladni. Nincs szembeszél és egyéb zavaró tényezők (kutyapóráz, piroslámpa és egyebek). Ellenben a szokásos távot hosszabb idő alatt teszem meg, annak ellenére, hogy gyorsabban futok. Vagyis (megfigyeltem), hogy az 5,3 km-es (szigetkörnyi) távot kb. 38 perc alatt teszem meg egy egészséges tempóban, végig lendületesen futva. Kint a szigetkör szütyörögve is megvolt az utóbbi időben 35 perc alatt. Vagyis a kapott segítség, hogy nincs szembeszél, visszaüt ott, hogy gyakorlatilag az erősebb tempó mellett is tovább kell mozogni a padon. Az eddigi leghosszabb táv, amit futottam 10,6 km volt, két alkalommal. Egyszer padon még kb. 1 éve; egyszer pedig másfél hónapja a szigeten. Régóta agyaltam azon, hogy megint meg kellene próbálni, sikerül-e újra. Jelentem, ma sikerült! 11 km-t futottam le, vagyis túl is teljesítettem az eddigieket kemény 400 méterrel :) Az elején zenét hallgattam, jó kis lendületes, régi (Faith no more) és új (Lady Gaga – vagy ez ciki?) számokra nyomtam a tempót. Az első 5 km mondhatni simán ment. Érdekes, hogy még a légzésemre sem kellett figyelnem, úgy vettem a levegőt, mintha épp csak gyalogolnék. Aztán persze a 7-8. km felé már kevésbé…Meleg volt, nagyon megizzadtam, de aránylag jól bírtam. Cserélődtek mellettem az emberek a szomszéd padokon, a nap egyre jobban betűzött, én egyre jobban izzadtam, de csak eljött a vége. Addigra már elfáradtak a lábaim is, a térdem örült, hogy a végére értem, meg a gyomrom is felkavarodott kissé. Nem csoda, 78 perces folyamatos ugrabugrától. De utána nyújtottam, ittam jó sok folyadékot, tusoltam, hazajöttem. Most pedig nézem a reptéri infót, hogy mennyit késik Gulo gépe, mert ma végre hazajön!

Nagyon szeretem az állatokat, ez vitathatatlan. Főleg a macskákat, Joli cica most is itt szambázik körülöttem, meg kint az erkélyen molyol. De most nem róluk lesz szó. Ma elmaradt az ötye a lányokkal, így szabad lett az estém, elmentem futni, hogy kiköszörüljem a kedden rajtam esett csorbát. Szép lassan kezdtem, a végére ráálltam az egészséges tempómra és haza is értem 35:17 alatt, ami teljesen átlagosnak mondható. Megállnom sem kellett, még pirosnál sem. (Illetve kellett volna, csak renitenskedtem).

Hogy legyen min dohognom (sok barátom szerint én általában mindenben a negatívumot keresem, én vagyok az örök mínuszjel és „fikagép”), számba veszem az állatokat. Szó szerint. Ugyanis ma ismét megettem 2 muslicát. Ezek akkora, de akkora rajban rajzanak, hogy kikerülhetetlenek. Tapasztalatból mondom, hogy az még istenes, amikor szájon át nyelem be őket, van egy kis kesernyés ízük néha, meg megakadhatnak a torkon, majd lenyelem őket, de ennyi. Viszont ha orron keresztül szippantom be őket, márpedig orron keresztül lélegzem a futótáv 90%-ban, akkor az azért elég kellemetlen. Megakadnak valahol az orrnyergem környékén (nem hiszem el! Most is itt egy muslica a monitoron!) és elég nehéz onnan fel- vagy lehörögni őket. Ami természetesen meglehetősen negatív irányba hat a lélegzés helyes tempójára. De ma szerencsére a számba repültek. Vagy inkább épp arra jártak, amikor én épp ott vettem levegőt. Kétszer. (Gulo mesélte, hogy valamelyik nap ő is elment futni, jó tempósan futott és mikor hazaért, akkor vette észre, hogy 3 muslica van kilapulva a homlokán. Azt mondja, olyan gyorsan futott, hogy ELÜTÖTTE ŐKET. Mondhatni LOL.)

A másik zavaró tényező futás közben az állatok világából a kutyák hada. A blökikért is oda vagyok, de nem akkor, mikor keresztbe-kasul barangolnak előttem, körülöttem. A pataknál sokan sétáltatják négylábú kedvenceiket, nincs ezzel semmi bajom, tekintve, hogy hivatalos kutyafuttató terület, ki is van táblázva. De sokan nem oda viszik az ebet, hanem a viakolor sáv előtti szakaszra. Még ez is hagyján, hiszen sok a kutya, kevés a hely. De az nem tudom elfogadni, hogy miért nem a 10 méter széles nyírt (!) füves részen sétáltatják őket? Miért a 1,5 méteres járdán? És miért úgy, hogy a havanese kihúzós-madzagos póráza összetekeredik a mopszéval, miközben a beagle előttem lófrál, a bojlertestű paneltacsi meg döcög a járda közepén? Nem értem a gazdáikat. Én meg kerülgethetem őket, kutyástól, cigifüstöstől. Be kellene vezetni a „felelős kutyasétáltatás” fogalmát is.

A mai nap többször azon timakoltam, hogy elmenjek-e este futni vagy sem. Mivel a hét további részében szinte minden estére van valami program, úgy döntöttem, 8 óra felé nekivágok. Mikor ballagtam a lakás felé, nagyon sötét felhők voltak az égen és titkon már örültem, hogy lesz mire fognom, ha mégsem megyek. Hivatásos hobbifutóként sokszor keresem (és találom meg) a kibúvókat. De 8 óra felé nyoma sem volt a sötét felhőknek, nem volt kifogás, nekiindultam a szokásos patak-körnek.

Kár volt. Az elején jobban meglódultam és már akkor éreztem, hogy nem lesz jó vége, mert akárhányszor gyorsa(bba)n kezdek, hamar kifulladok. Így is volt, 1,5 km után már erősen szuszogtam. És bár részben azért nem szeretek a patakhoz menni, mert sok a piros lámpa, ami miatt meg kell állnom, most bezzeg alig kaptam pirosat, pedig jól esett volna! A fordulópontnál már bántam, hogy nem maradtam otthon. 4 km felé meg elkezdett szúrni az oldalam! Régen ez a futás elején jött elő, az utóbbi időben meg amikor már bőven túl vagyok a táv felén. Ilyenkor még jobban próbálok arra figyelni, hogy szépen lélegezzek, bár ilyen esetben legtöbbször az összevissza lélegzés sem megy könnyen. Kb. 4,5 m-nél egyszer csak leálltam. Pedig én nem akartam. Na jó, de. Eeeeefáradtam! Gyalogoltam, futottam kicsit. Megint gyalogoltam, megint futottam keveset, majd megint gyalogoltam. Csak a végén futottam még egy nagyobbat, mert ott már azon voltam, hogy nehogymár túllépjek 40 percbe! Szánalmas, tudom… 36:42 lett a vége. Nem kerül ki a bükszeség falra. És még a vacsorára beszerezett karalábé is már fás. Tudtam, hogy egy csucsogós hamburgerrel jobban jártam volna. Ez nem az én napom. Mindenesetre nem adom fel, mert némi örömmel tölt el az a tény, hogy két hónappal ezelőtthöz képest fogytam 2, azaz kettő kilót, ami nálam már meglátszik és meg is érzem. Annak ellenére, hogy ma ilyen vacakul ment az edzés, úgy érzem, nem kell akkora súlyt cipelnem futás közben. De még így is van mit leadni, jó lenne még olyan 4 kilótól megszabadulni. És mivel a csucsogós hamburger ebben nem nagy segítség, marad a karalábé. Még ha fás is.

Bejelentkezés és futás.

Utoljára csütörtökön voltam futni és igyekszem minimum 3 naponta elmenni mozogni. Mivel emberem (a továbbiakban Gulogulo) (a továbbiakban: Gulo) hosszútávon idegenben van, és az egyedüllét hajlamossá tesz a tespedésre, elhatároztam, hogy hős leszek és elmegyek ma futni. Valamint tegnap este betoltam fél csomag chips-szet, így "vezekelnem" is kellett :)

Délután megnéztem egy '87-es Michael J. Fox filmet, aztán nekiindultam. Kissé nyöszörögtem magamban, hogy vasárnap van, meg hűvös is van, és be is van borulva, és különben is, vasárnap van!! És mikor kimentem és észrevettem, hogy még szél is van, akkor kicsit elbizonytalanodtam. (Félig viccesen) azt szoktam mondani, hogy mottóm a futáshoz "Csak szembeszél és emelkedő ne legyen". A rákos-patakhoz mentem futni és ha itt szél van, akkor nagy(obb) szél van. Szokásos kis bemelegítés után nekiindultam, csak kocogva, szépen szuszogva. Olyan 1/3 útnál elkezdett esni az eső.

A kólás női futásnál is jól jött az eső, most is. Megszaporáztam lépteimet és felvettem egy jó kis ritmust. Úgy tűnik, az eső motivál. (Vagy hazahajt :) Sokáig nem is esett, viszont utána jó büdös ázott gaz szag volt. Mikor megfordultam a fordulópontomnál (Mogyoródi út), akkor vettem észre, hogy tényleg jó kis szél van - a hangos zúgás helyett hirtelen csend lett és hátszelet kaptam. Mindkettő rendkívül jól esett! A jó kis felvett tempóban haza is értem, mindössze 2-szer kellett röviden megállnom piros lámpánál, azokat is beleszámolva 33:20 alatt futottam le a kb. 5.3 km-t, ami egész jó így vasárnap estére. Legalábbis nekem.

Szép hetet!

És jöjjön is a 2. bejegyzés. Már a 2. a mai nap folyamán. Ígérem, ennél csak gyengébb lesz ez a statisztika.

Szóval elkezdtem konditerembe járni. Először csak a melegítés miatt futottam, majd utána "gyúrtam". Idővel a gyúrástól olyan izmos lettem, mint Svarci elment a kedvem és mind inkább áthelyeződött a hangsúly a futásra. No meg könnyebb is volt kimenni a szigetre, mint a meleg, büdös, teli konditeremben várni, hogy sorra kerüljek a gépeken, miközben egyes izompacsirták csak a csajokat stírölték, meg üldögéltek a gépeken...Mit ne mondjak, nem szaladtam körbe a szigetet séróból. Sőt. Többet gyalogoltam, mint futottam. Azt hiszem 40 perc alatt körbe is értem és senkit nem előztem le. Még a nordikvókingoló turisták is otthagytak, mint a sicc. Kein problem.

Kb. 2-3 hónapba telt, mire le tudtam futni az 5.3 km-es szigetkört megállás nélkül. De a fejem még ekkor is meglehetősen vicces-piros volt még órákkal futás után is. Télen visszaszorultam a konditerembe (annyira kemény nem vagyok, hogy mínuszban fussak kint...), de idővel rájöttem, hogy én padon is szeretek futni, pláne, ha lehet közben Dallast (Jockey forevör!) vagy Simpsons-t nézni.

Tavaly neveztem először versenyre, persze óvatos duhajként először csak 3-3.5 km-es távokra, de valami mindig közbejött, soha nem tudtam elmenni. Aztán ősszel végre elmentem az EDF 6.5 km-es éjszakai futására és az felemelő érzés volt. Futni a sok ember között, lezárt útvonalon, a kivilágított Budapest belvárosában, át a Lánchídon, keresztül az alagúton, majd vissza a pesti oldalra a Szabadság hídon...Bőrig áztam, de életre szóló élmény volt.

Azóta tudatosan figyelem a versenyeket, és idén már a céges csapattal részt vettem a K&H maratoni váltójában egy 7 km-es távval ill. két hete a női futáson egyéniben 7.5 km-en. Előbbin megfagytam, utóbbin eláztam, de ismét elmondhatom, hogy mindkettő után csak nagyobb kedvet kaptam a futáshoz!

A tempó csiga, mert edzésen 7 perc / km, versenyen 6 perc / km a tempóm, de nem szeretném szenvedésként megélni a futásokat, így a "lassan, de biztosan" elvet vallom. Nem baj, így jól esik hülledeznem a csapattársakon és emberemen, mikor mesélik, hogy 28 meg 30 perc alatt lenyomják a szigetet. Jó nekem a 35 perc is :)

Kezdem ott, hogy kiskoromban (vagyis általános iskolában) sokat sportoltam versenyszerűen: torna, atlétika, tenisz, kézilabda, alkalmanként (magas emberek híján) kosaraztam is a 158.5 centiméteres "magasságommal". Meg néha ping-pongoztam is, hobbiból. De mindez természetes volt, édesapám testnevelő tanár és teniszedző. Jó gimis módjára eltunyultam a gimnáziumi évek alatt, és ezt tovább fokoztam a főiskolán is (már amennyire a nem-mozgást lehet fokozni). Már 5 éve végeztem ülős ill. szaladgálós irodai munkát, amikor úgy döntöttem, hogy ideje nekiállni futni. Állni, futni....Futni, én? Soha nem voltam oda a futásért, a 800 méteres síkfutás volt a maximum, már a 400 méteren is nyígtam. Nekem a 100 méter volt való, gyorsan túl voltam rajta a rövid lábaimmal.

Első alkalommal 1 km-t tudtam lefutni a futópadon és vért izzadtam. Most már tagja vagyok a céges futókörünknek és heti 2, jobb esetben 3 alkalommal futok 5-6 km-es távokat. Nem török nagy célokra, mint maraton és hasonlók. Nincs GPS-szes kütyüm, amivel letérképezem, merre futottam; meg pulzus-számlálós bigyóm. Célom, hogy örömet okozzon a futás, bírjam a szigetkört lazán, és legyenek szép izmos lábaim :)

A blogon pedig szeretném nyomonkövetni az edzéseket, amolyan futónaplóként; írni a versenyekrők és céges csapatunkról illetve bízom abban, hogy egy-két ismerősöm is kedvet kap a futáshoz; de legalábbis motivál a pozitív kommentekkel :)