A mai nap többször azon timakoltam, hogy elmenjek-e este futni vagy sem. Mivel a hét további részében szinte minden estére van valami program, úgy döntöttem, 8 óra felé nekivágok. Mikor ballagtam a lakás felé, nagyon sötét felhők voltak az égen és titkon már örültem, hogy lesz mire fognom, ha mégsem megyek. Hivatásos hobbifutóként sokszor keresem (és találom meg) a kibúvókat. De 8 óra felé nyoma sem volt a sötét felhőknek, nem volt kifogás, nekiindultam a szokásos patak-körnek.
Kár volt. Az elején jobban meglódultam és már akkor éreztem, hogy nem lesz jó vége, mert akárhányszor gyorsa(bba)n kezdek, hamar kifulladok. Így is volt, 1,5 km után már erősen szuszogtam. És bár részben azért nem szeretek a patakhoz menni, mert sok a piros lámpa, ami miatt meg kell állnom, most bezzeg alig kaptam pirosat, pedig jól esett volna! A fordulópontnál már bántam, hogy nem maradtam otthon. 4 km felé meg elkezdett szúrni az oldalam! Régen ez a futás elején jött elő, az utóbbi időben meg amikor már bőven túl vagyok a táv felén. Ilyenkor még jobban próbálok arra figyelni, hogy szépen lélegezzek, bár ilyen esetben legtöbbször az összevissza lélegzés sem megy könnyen. Kb. 4,5 m-nél egyszer csak leálltam. Pedig én nem akartam. Na jó, de. Eeeeefáradtam! Gyalogoltam, futottam kicsit. Megint gyalogoltam, megint futottam keveset, majd megint gyalogoltam. Csak a végén futottam még egy nagyobbat, mert ott már azon voltam, hogy nehogymár túllépjek 40 percbe! Szánalmas, tudom… 36:42 lett a vége. Nem kerül ki a bükszeség falra. És még a vacsorára beszerezett karalábé is már fás. Tudtam, hogy egy csucsogós hamburgerrel jobban jártam volna. Ez nem az én napom. Mindenesetre nem adom fel, mert némi örömmel tölt el az a tény, hogy két hónappal ezelőtthöz képest fogytam 2, azaz kettő kilót, ami nálam már meglátszik és meg is érzem. Annak ellenére, hogy ma ilyen vacakul ment az edzés, úgy érzem, nem kell akkora súlyt cipelnem futás közben. De még így is van mit leadni, jó lenne még olyan 4 kilótól megszabadulni. És mivel a csucsogós hamburger ebben nem nagy segítség, marad a karalábé. Még ha fás is.