Kezdem 5 héttel ezelőttről. Ott hagytam abba, hogy nem megy a futás és a romló tendencia folytatódott utána is. 10 futásból 9 alkalmommal 3-4 km után gyalogolnom kellett és minden egyes alkalommal egyre jobban fájt a vádlim, nem tudtam emelni a lábaimat, semmi lendületem nem volt. Mérges voltam és dühös, de épp emiatt nem hagytam annyiban és csakazértis kimentem az erdőbe heti 3-4 alkalommal, hogy aztán szinte minden alkalommal csalódottan érjek haza. Egy alkalommal úgy beszabtam tettem le a futócipőmet a sarokba, hogy én azt többet fel nem húzom. Aztán 2 nap múlva mentem újra. Tomi is eljött velem párszor és legutóbb megnézte a vádlimat - 2 km futás után kőkemény volt, egyszerűen nem tudtam ellazítani. Nem tudom, mi lehet az oka, mert ugyanúgy melegítek / lazítok futás előtt / után, mint tavaly, fizikailag jól érzem magam, rendesen táplálkozom stb. Úgyhogy kértem egy beutalót laborba, a héten kapom meg az eredményt, meglátjuk. No de vissza a múlt héthez...
Ilyen remek hangulatban közeledett vészesen az UB ideje. Egyre jobban tartottam tőle, félelmem felülkerekedett az izgalmon és bevallom, vártam, hogy túl legyek rajta. Parámat tovább növelte a tény, hogy 3 nappal előtte azt sem tudtam, melyek lesznek a szakaszaim és hogy minden média azt harsogta, hogy milyen hőség lesz és sok minden nem volt leszervezve és ha valamit nem bírok, az a szervezetlenség... Aztán szerencsére utolsó előtti napon félelmeim elszálltak, szerintem kiidegeskedtem magam előre és Iván csapattársam véleménye ("senki sem fog ostorral kergetni") volt a fejemben.
Nem megyek bele a sok-sok részletbe, pláne, hogy csomó mindenre nem is emlékszem, így csak tömören összefoglalom. Eljött a szombat, számomra is döbbenetes módon rendesen aludtam előtte éjszaka. Elindultunk és nagy nehezen oda is értünk, találkoztunk Tihanyban. Csapatunk, a Puffin Lekvár Evők 8 főből állt, 7 daliás fiú és én :) Logisztikailag úgy oldottuk meg, hogy 2 négyfős csapatra váltunk szét, és mindkét csapat kapott 2 x 50-60 km-t és azon belül osztottuk fel a távokat. 3 kollégámmal voltam egy autóban, ez volt az ABLON-team, Tomi 3 másik sráccal a másikban (non-ABLON team). Bicajos kíséretünk nem volt, autóval kerültünk mindig az éppen futó csapattag elé frissítést adni vagy váltani. Mi kezdtük a hegyi kánikulás szakasszal. Jófejek voltak a fiúk és nem kaptam hosszú etapokat, enyém lett egy Vászoly-Dörgicse 4,5 km ill. a Nemesgulács-Badacsonytördemices 3 km. Valóban nem kergetett senki sem ostorral, így aztán szépen komótosan futottam / gyalogoltam végig a szakaszaimat. Mondhatnám, hogy jól estek, de nem. K meleg volt és emelkedő is, (alul)edzettségemhez egyik sem tett hozzá semmi jót. De szerencsére a fiúk akkora hírók voltak, jól futották a köztes részeket és csak kicsit szemtelenkedtek velem, mikor elmentek mellettem autóval :) A szakaszunk végeztével hívtam Tomit, panaszkodott, hogy strandoltak és túl meleg volt a víz.... (%#&@D!). Balatongyörökön átadtuk nekik a stafétát és előrementünk Fonyódligetre Ivánék nyaralójába. Ott tusoltam, majd hallgattam, ahogy a fiúk kórusban horpasztanak és vakargattam a szúnyogcsípéseimet. Nem tudtam aludni, 1 óra alvásért szerintem nem éri meg beájulni. Fonyódligeten visszavettük a stafétát Tomiéktól, és én kezdtem a futást egy 5,8 km-es távval Balatonboglárig. Klasszisokkal jobb volt este és síkon futni és bár kb. éjfélre járhatott, nem éreztem álmosságot. Aztán 2 km után ugyanolyan izzadt voltam, párszor megálltam nyújtani, de alapvetően végigfutottam csigatempóban a távot (csak a hülye fejlámpa zavart, egyfolytában lecsúszott...) és beértem Boglárra. Váltótársam, Andris szerintem nem is számított rám, mert épp elkezdte volna kanalazni a levesét, miközben kiabáltam a nevét, hogy ugyan váltson már le :) Utána már csak egy szakaszom volt, kb. 1,5 óra múlva abba is belekezdtem, Szárszó-Földvár 5,4 km-en. Ezt az etapot (végre kimondhatom!) megállás nélkül futottam le. Biztos lelkesített a 2 részeg, akik vagy 20 méteren keresztül lelkesen mellettem futottak meg a tudat, hogy ez az utolsó szakaszom. A fiúk nagyon belelkesedtek, nagyon jó tempókat futottak íccaka. Siófokon megint Tomiék jöttek, de nem tudtunk menni pihenni, mert a csapatukból Ádám el- ill. átvágta a kezét egy kerítésátmászás során és be kellett vinni a kórházba egy varrásra. Úgyhogy én lettem az ideiglenes sofőr Tomiéknál. Ádámot összevarrta a siófoki hentes, majd csörgött, hogy akkor jön futni... Szerintem nem normális, de biztos még érzéstelenítve volt :) Végül reggel 7 óra felé értünk Tihanyba, hogy majd ott szunyálunk egyet, míg Tomiék befutnak, csak épp a szpíkertől meg egy hatalmas hangyabolytól nem tudtunk. Úgyhogy inkább lángosoztunk és zsibbasztottuk egymást. 9 felé jött a telefon, hogy közelednek, és valóban: 10 óra 20 körül jött Ádám, csatlakoztunk hozzá és befutottunk a célba. 20 óra 21 perc alatt értünk körbe, ezzel a 88. helyen végeztünk, ami szerintem baromi jó!
Köszönet Ferinek, hogy futott, mint a gép a tűző napon; Ivánnak, hogy bevállalta a 11 km-es kemény mezei szakaszt meg a hajnali hosszút; Andrisnak, hogy térdfájósan is futott; Tominak, hogy olyan jól futott, és éjszaka még gyomorgondok ellenére is szépen teljesített; Seriffnek, hogy rövid felkészülés után elvállalta; Ádámnak, hogy a baleset után is tolta neki és Balázsnak, aki a nyaralásáról közvetlenül a versenyre jött. Ők Ádámmal egyetemben állítólag nincsenek edzésben, de amúgy maratonisták/ironman-ek és olyan űridőket (4:45-5:15-ös km-ek) mentek, hogy helyrehozták az én gyökkettes szakaszaimat :) Én szerény személyemmel növeltem az esemény fényét :D
Mindent összegezve kezdeti félelmeimmel ellentétben az összkép egyértelműen pozitív, baromi nagy élmény volt, napokig kavarogtak az események a fejemben, de csomó mindenre nem emlékszem, annyira fáradt voltam agyilag a végére. Megkockáztatom, hogy kicsit jobban ment a futás, mint ahogy vízionáltam az előzmények fényében. Különösen tetszett, hogy Tomi is ott volt és bár egy eseményen voltunk, mégis külön, de közös, összefonódó élményekkel. Sok ismerőst láttam és BRandommal/Jánossal többször is találkoztam, ennek is külön örültem, hiszen ő csábított el ide.
És bár adott az UB motivációt, azt hiszem tartom magam az UB előtt eldöntöttekhez, úgy mint visszaszorítom a futást. Azt hiszem egy kicsit (lehet vetni a kereszteket) beleuntam és nem érzek motivációt a hossz növelésére, félmaraton hajszolására. Inkább maradok a rövidebb távoknál, az menjen kényelmesen, és többet szeretnék squasholni, floorballozni meg ha jön az ősz, akár hegyen futni. És jövőre felkészülten, nyugodt lélekkel indulni újra UB-n!