Mármint a mi macskánk és az én futásom. Van nekünk ugyanis a macskánk, a Joli. Rosszabb napokon Jolán. Tegnap nagyon hozta a formáját, muszáj leírnom.
Este hazaértem és éreztem, hogy ha leülük a kanapéra, akkor én onnantól kezdve nem mozdulok ki, így a következőképpen alakult az estém:
Belépek az ajtón, Joli nyekeregve támad, hogy mostazonnalderögtön adjak neki vacsorát. Adok. Utána, mialatt pakolom ki az almot (ez amúgy reggelente remek kis guggológyakorlat és derékropogtató mozgás), akkor tekereg a lábam körül, hogy mostazonnal simogassam. Kicsit dünyörgök neki, de inkább rögtön elkezdek készülődni a futáshoz. Régebben olyan simán ment az ilyesmi, de az utóbbi időben képes vagyok fél órákat elszöszölni, pláne ha a macska is bezavar. Szóval nadrág elővesz, macska közben bemászik a szekrénybe, így kiveszem. Közben rájövök, hogy egy nadrág kevés lesz, így megint kinyitom a szekrényt, bokázok az ajtó körül, de megint besurran a kis genya. Kiveszem a 2. nadrágot és az 1. macskát. Felhúzom egymásra a két nadrágot (hosszú, majd rá 3/4-es), roppant csinos. Felveszem az atletikatrikkót, a hosszú ujjú futófelsőt, erre rákattan Joli, mert neonzöld, elkerekedett szemmel néz.
Felveszem a cipőmet, elkezdek bemelegíteni (még bent a lakásban). Amikor fej- és karkörzéseket végzek, akkor kezd riadt fejjel nézni Jolán. Mikor hajolgatok terpeszállásban, akkor már elkezdi magát felborzolni. A láb- és térdkörzéseket már támadásnak veszi, úgyhogy bekeményít, felfújja magát és legnagyobb felületével oldalazik felém, ez igen rémisztő ám. Majd, megfutamodást színlelve (micsoda hadvezéri technikák!) átszalad a másik szobába. Mikor épp félig vagyok a pulcsimban és nem látok kifelé, akkor trappol vissza és lendül új támadásba, felugrik a lábamra. Ettől hisztis leszek, mert a karmai nem tesznek jót a futónadrágjaimnak. Elkezdünk veszekedni, ami abból áll, hogy magyarázok neki hangosan, erre ő lapít, de jár a farka, rázza a fenekét, TUDOM, hogy megint ugrani fog, és már félek tőle. Elkezdek hátra sasszézni, látom a hülye fején, hogy mindjárt ugrik, én rettegek, de nincs mese, ugrik, immár könyékig. Cselezve megfogom, még neki áll feljebb, de behajítom a kisszobába gondolkodni. Ezen elmélkedős percei alatt befejezem az öltözést. Felveszem a szürke/ezüst csíkos ujjvég nélküli csöves kötött kesztyűmet, a láthatósági csíkot a bokámra csattintom és felveszem a barna/lila/rózsaszín/bézs színekben pompázó kockás, egyszersmind csíkos sísapkámat is. A látvány fenomenális, de kárpótol a tény, hogy nem esik le a fülem futás közben. Macskát kiengedem, lenyugodott. Indulnék ki a ajtón, persze eléfekszik, nem enged ki. Elterelem, bokázok megint, de visszajön. Itt már baromira melegem van, izzadok a teljes menetfelszerelésemben, de valahogy sikerül kislisszolnom az ajtón. Kimegyek futni, mínusz 1 fok van. De jó is a ronda sapkám és a csöves kesztyűm! Lefutok egy kellemes esti 6,5 km-es patak kört 42-43 perc alatt. Végig egyenletes tempóban, alig vannak kint, csend van. Visszaérek az épülethez, a nyújtás felét még a lépcsőházban megcsinálom. Belépek a lakásba, Jolán ül a kanapén és nagyon megvetően néz rám. Kedveskedve beszélek hozzá ("ugye nem is voltam el sokáig cicukám?" és hasonlók). Nem reagál, csak elnéz a másik irányba. Ez megy 5 percig, mialatt lazítok. A lazítás végén lefekszem a padlóra és teljesen kinyújtózok. Akkor megtörik a jég, vége a durcinak. Odajön, az oldalamhoz fekszik és elkezd teljes gőzzel recsegni és darál amíg én ott fekszem.
18 percig ott feküdtem :)
Este hazaértem és éreztem, hogy ha leülük a kanapéra, akkor én onnantól kezdve nem mozdulok ki, így a következőképpen alakult az estém:
Belépek az ajtón, Joli nyekeregve támad, hogy mostazonnalderögtön adjak neki vacsorát. Adok. Utána, mialatt pakolom ki az almot (ez amúgy reggelente remek kis guggológyakorlat és derékropogtató mozgás), akkor tekereg a lábam körül, hogy mostazonnal simogassam. Kicsit dünyörgök neki, de inkább rögtön elkezdek készülődni a futáshoz. Régebben olyan simán ment az ilyesmi, de az utóbbi időben képes vagyok fél órákat elszöszölni, pláne ha a macska is bezavar. Szóval nadrág elővesz, macska közben bemászik a szekrénybe, így kiveszem. Közben rájövök, hogy egy nadrág kevés lesz, így megint kinyitom a szekrényt, bokázok az ajtó körül, de megint besurran a kis genya. Kiveszem a 2. nadrágot és az 1. macskát. Felhúzom egymásra a két nadrágot (hosszú, majd rá 3/4-es), roppant csinos. Felveszem az atletikatrikkót, a hosszú ujjú futófelsőt, erre rákattan Joli, mert neonzöld, elkerekedett szemmel néz.
Felveszem a cipőmet, elkezdek bemelegíteni (még bent a lakásban). Amikor fej- és karkörzéseket végzek, akkor kezd riadt fejjel nézni Jolán. Mikor hajolgatok terpeszállásban, akkor már elkezdi magát felborzolni. A láb- és térdkörzéseket már támadásnak veszi, úgyhogy bekeményít, felfújja magát és legnagyobb felületével oldalazik felém, ez igen rémisztő ám. Majd, megfutamodást színlelve (micsoda hadvezéri technikák!) átszalad a másik szobába. Mikor épp félig vagyok a pulcsimban és nem látok kifelé, akkor trappol vissza és lendül új támadásba, felugrik a lábamra. Ettől hisztis leszek, mert a karmai nem tesznek jót a futónadrágjaimnak. Elkezdünk veszekedni, ami abból áll, hogy magyarázok neki hangosan, erre ő lapít, de jár a farka, rázza a fenekét, TUDOM, hogy megint ugrani fog, és már félek tőle. Elkezdek hátra sasszézni, látom a hülye fején, hogy mindjárt ugrik, én rettegek, de nincs mese, ugrik, immár könyékig. Cselezve megfogom, még neki áll feljebb, de behajítom a kisszobába gondolkodni. Ezen elmélkedős percei alatt befejezem az öltözést. Felveszem a szürke/ezüst csíkos ujjvég nélküli csöves kötött kesztyűmet, a láthatósági csíkot a bokámra csattintom és felveszem a barna/lila/rózsaszín/bézs színekben pompázó kockás, egyszersmind csíkos sísapkámat is. A látvány fenomenális, de kárpótol a tény, hogy nem esik le a fülem futás közben. Macskát kiengedem, lenyugodott. Indulnék ki a ajtón, persze eléfekszik, nem enged ki. Elterelem, bokázok megint, de visszajön. Itt már baromira melegem van, izzadok a teljes menetfelszerelésemben, de valahogy sikerül kislisszolnom az ajtón. Kimegyek futni, mínusz 1 fok van. De jó is a ronda sapkám és a csöves kesztyűm! Lefutok egy kellemes esti 6,5 km-es patak kört 42-43 perc alatt. Végig egyenletes tempóban, alig vannak kint, csend van. Visszaérek az épülethez, a nyújtás felét még a lépcsőházban megcsinálom. Belépek a lakásba, Jolán ül a kanapén és nagyon megvetően néz rám. Kedveskedve beszélek hozzá ("ugye nem is voltam el sokáig cicukám?" és hasonlók). Nem reagál, csak elnéz a másik irányba. Ez megy 5 percig, mialatt lazítok. A lazítás végén lefekszem a padlóra és teljesen kinyújtózok. Akkor megtörik a jég, vége a durcinak. Odajön, az oldalamhoz fekszik és elkezd teljes gőzzel recsegni és darál amíg én ott fekszem. 18 percig ott feküdtem :)
