Amilyen vacakul indult a hetem hétfőn, olyan jól kikerekedett a végére. A hétfői szenvedős futás után szerdán is kimentem a szigetre, csak minden sallang nélkül nekiindultam lesz-ami-lesz hozzáállással, hogy futok, ahogy hangulatom hozza. Átlagos tempómban lefutottam a két kört, semmi oldalszúrásos probléma nem jelentkezett. A végén még rá is tettem egy kis kunkort, megkerülve a Gateway irodaházat, így a vége 13.5 km lett, átlag 6 és fél perces kilométerekkel. Megnyugodtam, jólesett az edzés.
Pénteken este készültem a BÉF-re, de aztán mikor hazaértem, pont megjött a sarki jeges szél, a nappaliban meg olyan jó meleg volt, hogy nem volt kedvem elindulni. Na meg az is bennem volt, hogy másnapra terveztem életem első terepfutását a Hármashatár-hegyre (HHH). Nike futóklubos esemény volt és tudtam, hogy lesz 5 km-es táv is, így óvatos duhajként úgy voltam vele, pont jó lesz kezdésnek. Gulo is jött velem. Mialatt odafelé autóztunk, vízszintesen havazott, de mire odaértünk a gyülekezőponthoz, csodaszépen sütött a nap. Melegebb azonban nem lett - mialatt Gulo átöltözött az autóban, kabátban álldogálva vártam rá és cidriztem, pedig már az autóban tartott tartalék pólómat is felvettem. (Bár, a lábam nem fázott - felavattam a vadiúj kalenji téli futónadrágomat és az nagyon jó meleg volt!) Könnybe lábadt a szemem a széltől és szidtam magamat, hogy nem hoztam sálat. 
Node innen már csak nem fordulunk vissza! Regisztráltunk, melegítettünk és nekilódultunk. A nap sütött, friss, vékony hóréteg volt a talajon. A régi cipőmet vettem fel, elég rendesen csúszott a talpa, így az elején úgy futottam, mint aki betojt. Az első emelkedő 200 méter után jött, el a Rekettyés mellett, és mivel imádom az emelkedőket, szépen bele is gyalogoltam. Ja, és majdnem taknyoltam. De csak majdnem. Felértem nagy nehezen a tetejére, és mehettünk is tovább a napsütésben. Innentől kezdve lankás, jól futható terepen mentünk. Sütött a nap, a hó sem csúszott, egyszóval minden pöpec volt és élveztem, hogy végre én is ilyen környezetben futhatok. Nem fáztam, pont jól éreztem magam. Egyetlen zavaró tényező az volt utólag belegondolva, hogy a kezdeti emelkedő miatt már az elejétől szájon át vettem a levegőt, és ilyenkor én már nem tudok visszaváltani az orron át történő lélegzésre. Hamar elértünk a táv feléhez, innen a 9 km-es nagyok futottak tovább, mi pedig szépen elindultunk visszafelé. Jött még egy árok-szerű emelkedő, ott is belegyalogoltam, de a felén már felfutottam apró léptekkel. A végén voltam a sornak és sokan gyalogoltak, olyan volt látványra, mint egy osztálykiránduláson :) Az utolsó 1,5 km pedig már csak sima, enyhén lankás lejtőkön volt, ideális terepen. A futás végén forró tea és pogácsa volt a jutalom.
Node innen már csak nem fordulunk vissza! Regisztráltunk, melegítettünk és nekilódultunk. A nap sütött, friss, vékony hóréteg volt a talajon. A régi cipőmet vettem fel, elég rendesen csúszott a talpa, így az elején úgy futottam, mint aki betojt. Az első emelkedő 200 méter után jött, el a Rekettyés mellett, és mivel imádom az emelkedőket, szépen bele is gyalogoltam. Ja, és majdnem taknyoltam. De csak majdnem. Felértem nagy nehezen a tetejére, és mehettünk is tovább a napsütésben. Innentől kezdve lankás, jól futható terepen mentünk. Sütött a nap, a hó sem csúszott, egyszóval minden pöpec volt és élveztem, hogy végre én is ilyen környezetben futhatok. Nem fáztam, pont jól éreztem magam. Egyetlen zavaró tényező az volt utólag belegondolva, hogy a kezdeti emelkedő miatt már az elejétől szájon át vettem a levegőt, és ilyenkor én már nem tudok visszaváltani az orron át történő lélegzésre. Hamar elértünk a táv feléhez, innen a 9 km-es nagyok futottak tovább, mi pedig szépen elindultunk visszafelé. Jött még egy árok-szerű emelkedő, ott is belegyalogoltam, de a felén már felfutottam apró léptekkel. A végén voltam a sornak és sokan gyalogoltak, olyan volt látványra, mint egy osztálykiránduláson :) Az utolsó 1,5 km pedig már csak sima, enyhén lankás lejtőkön volt, ideális terepen. A futás végén forró tea és pogácsa volt a jutalom.Összegezve: Nagyon izgultam előtte, hogy bírni fogom-e, és tulképp a két erőltetős emelkedő ellenére nagyon könnyű volt, egyáltalán nem fáradtam el, semmi izomlázam nem lett. Nagy szerencse, hogy nem volt sár; a friss, vékony havon jó volt futni a csípős, tiszta levegőn. Gyanítom, ha a sárban kellett volna csúszkálnom és dagonyáznom, biztos hisztis lettem volna 2 perc után és utáltam volna a világot... A torkomat éreztem egyedül a végén, este is még köhögtem, de semmi megfázás nem lett belőle. Nem váltok át terepfutásra, hiszen ez egy könnyű, szintet alig tartalmazó és rövid táv volt, így most lazázva, nagy arccal azt mondom, könnyű volt. De tudom, hogy ezzel tényleg csak belekóstoltam, ez ennél jóval keményebb. Maradok az aszfaltnál, de ilyen panorámakörre máskor is szívesen elmegyek.
Vasárnap pedig squasholni mentem és végre Guloval! Amikor pár hónapja rákaptam és belelkesedtem, egyből kértem, hogy jöjjön el velem ő is. Legnagyobb meglepetésemre és bánatomra egyből rávágta, hogy ő ugyan arra nem jön, nem érdekli, nem tetszik neki, szóval - nem. De nem vagyok az a feladós típus, úgyhogy rágtam a fülét, meg lelkesen magyaráztam neki a játékról és végre rábólintott! Kíváncsi voltam, hogy fog neki menni. Mikor először teniszeztem vele pár éve, 10 perc után teljesen jól ráérzett és ahhoz képest, hogy életében először teniszezett, értelmes labdameneteket játszottunk. Így most szinte biztos voltam benne, hogy jól fog neki menni a játék. Az első 5 perc vicces volt, nem igazán érezte a labdát, nem jöttek neki a jó mozdulatok, többször benézte, hogy hova pattan a labda. Alaposan ráncolta a szemöldökét és mikor megkérdeztem, hogy tetszik-e neki, azt mondta, hogy nem nagyon....De 10 perc után már vigyorogva játszott és komoly labdameneteknek lehettünk tanúi. Partner volt végig, egyformán rontottunk és egyformán szereztünk is szép pontokat. Kellemesen elfáradtunk, jó párszor megugráltattuk egymást és mikor a végén kérdeztem, hogy na mostmártetszik-e, azt mondta, hogy igen, sőt, még máskor is el fog velem jönni. HÁ-HÁ!
